Közélet

Széles Gábor is komolyan vette az uniós pénzt luxus Mercivel eltapsoló társaságot

A főkoordinátor autós szakújságíróként kezdte, de van a másfélmilliárd forintos uniós pénzlenyúlásban egykori bróker, látványosan becsődölt tőzsdei cég, és talán még megvezetett milliárdos is.

„Hivatalosan nem ismert” a feljelentés ténye és tartalma – ezt közölte a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE), annak az uniós támogatású két projektnek a főkoordinátora, amelyről megírtuk, hogy elköltöttek több mint 1,5 milliárd forint uniós támogatáselőleget, de nem készült el az ígért cseppfolyósgáz-üzem és kúthálózat, viszont

  • havi 600 ezer forintért Mercedest béreltek,
  • a megvalósító cég bankkártyájáról közönséges bevásárlásokat finanszíroztak a Tescóban és a Rossmannban,
  • egyes vezetők milliós fizetést és vállalkozói díjat húztak ugyanazért a munkáért,
  • az eurók lengyel, észt, máltai, török és szingapúri cégek között gurultak szerteszét.
Havi 600 ezer forintért béreltek luxus Mercit uniós pénzből
Havi 4-5 milliós fizetésre is futotta a másfél milliárd forintos uniós előlegből.

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt nyomoz a NAV központi nyomozó főosztálya, egyelőre ismeretlen tettes ellen. Mint a Fővárosi Főügyészségtől megtudtuk, az ügy felderítési szakban van, magyarul

a július végén elrendelt nyomozás során még nem hallgattak meg gyanúsítottat.

És az MGKKE közleménye alapján még a két projekt megvalósításán dolgozó konzorciumi tagokig sem jutottak el.

Annyi fejlemény viszont van az ügyben, hogy az MGKKE ellenőrző testülete is vizsgálatot indított, és még februárban megvált elnökétől, Domanovszky Henriktől. Az ő neve fordult elő a leggyakrabban a 24.hu által ismertetett feljelentésben, mint aki összeférhetetlen pozíciókat halmozott, egyszerre volt a főkoordinátor egyesület vezetője és a megvalósításban részt vevő két társaságban is tulajdonos az ominózus időszakban, szerződést kötött magával és a lányával, s a projektekből mindketten munkabért és vállalkozói díjat is húztak.

Domanovszky Henrik, a Magyar Gázüzemû Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE) elnöke Pécsen 2013 júniusában. Fotó: Sóki Tamás / MTI

Autós szakújságíróból főkoordinátor

Domanovszky az életrajza alapján a Budapesti Műszaki Egyetemen Közlekedésmérnöki karán végzett 1994-ben. Karrierjét autós szakújságíróként kezdte, majd német ipari cégek képviseletét látta el, import-nagykereskedői tevékenységgel egybekötve. 2008-tól a közlekedés energetikájával és emisszió csökkentésének lehetőségével foglalkozik, e terület szakértőjévé vált. 2011-re sikerült elérnie, hogy Magyarországon megalakulhasson a gázüzemű közlekedést támogató szakmai szervezet, a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület. Ez az egyesület lett a főkoordinátora annak az uniós támogatású közlekedésenergetikai mintaprojektnek (PAN-LNG) 2015-ben, amelyik máig nem fejeződött be, és amelynél az elköltött másfél milliárdos előleg után nyomoznak.

A szakmában ismert Domanovszky neve, de a 24.hu érdeklődésére nem annyira az eredményeit, inkább rendkívüli meggyőzőképességét említették. Példaként azt emelték ki, hogy még a Széles Gábor-féle Ikarust is sikerült megnyernie az ügynek, gázüzemű busz kifejlesztését vállalta be a cég. Pedig, mint megírtuk, ez nem volt része az uniós finanszírozású projektnek, és a feljelentésben felmerült, hogy brüsszeli pénzből fizettek az Ikarusnak. Széles cége nem válaszolt a 24.hu kérdésére, hogy kifizették-e őket, illetve hol tart a gázüzemű buszprojektjük. Viszont szeptember 6-án egy Varga Mihály pénzügyminiszter részvételével tartott sajtótájékoztatón arról beszélt Széles, hogy célegyenesbe jutottak a gázüzemű busz megalkotásával. Bejelentette, hogy cseppfolyósított földgázzal (LNG) hajtott buszt fejlesztenek Székesfehérváron, amelynek már a futáspróbái folynak.

Az egyesület közleménye szerint úgy tűnik, még nem esett teljesen kútba a cseppfolyósgáz-biznisz. Új elnökséget választott a projektek előmozdítása érdekében még februárban, tekintettel azonban a folyamatban lévő vizsgálatra, sem az MGKKE, sem a projekt tagok nem nyilatkoznak. Azt azonban jelezték, hogy azóta is

dolgoznak a PAN-LNG és a Clean Fuel Box projekteken, mindent megtesznek azért, hogy folytatódjanak, és hazánkban is elérhető legyen a környezetbarát cseppfolyósított földgáz üzemanyag (LNG) a tehergépjárművek számára, valamint hogy az autósok részére a CNG üzemanyag országos lefedettségben álljon rendelkezésre. További befektetők bevonásával azon dolgoznak, hogy a földgáz üzemű közlekedés hazánkban is sikertörténet lehessen.

Érdeklődtünk, hogy pontosan mi valósult meg eddig a projektekből, kik az új befektetők és változatlan-e a konzorciumi cégek összetétele. Amint választ kapunk, közöljük.

Széles Gábor tulajdonos beszédet mond az Ikarus Járműtechnika Kft. beruházásátadó ünnepségén Székesfehérváron 2018. szeptember 6-án.
Fotó: Bodnár Boglárka / MTI

Eddig mindenesetre az egyik fő közreműködő a Pannon Fuel volt. A cég jelenleg Domanovszky Henrik érdekeltsége, de alapítója Soós Csaba, aki ugyancsak nem ismeretlen az energetikában, és az ő neve is felbukkant a feljelentésben, mint aki egy tízszeres túlárazással kapcsolatba hozott szingapúri cég mögött állhat.

A Pannon Fuel 2015-ös évről szóló beszámolója szerint a társasága fő tevékenysége a továbbiakban a PAN-LNG Project keretében közlekedésenergetikai beruházás és annak létrehozását követően, 2017-től alternatív üzemanyag előállítása, nagy és kiskereskedelmi értékesítése lesz. A társaság 2015-ben több technikai és szolgáltatási know-howra tett szert, ami 2016-ot követően jelentős bevételt eredményezhet a társaság számára – áll a beszámolóban. A lapunk által idézett feljelentésben szó esik know-how-ról, százmilliós nagyságrendű eladásról is, de azzal, hogy nem létező jogot adtak tovább.

Soós Csabát, az egykori brókert az Enefi (korábban E-Star)-csoport tulajdonos-vezetőjeként ismerték a piacon. Az energetikában utazó, többi között városok, intézmények energetikai rendszereit felújításával, működtetésével foglalkozó cég egy időben a tőzsde üdvöskéje volt, de hirtelen a mélybe zuhant, a 444.hu cikke szerint a cég árfolyamát irtózatosan felfújták, majd kipukkadt a lufi. A csúcson, 2011 májusában 12 430 forintért lehetett hozzájutni a részvényhez, másfél év múlva, 2013 szeptemberében viszont már csak 80 forintért adtak érte. A két időpont között 99,3 százalékot bukhatott el a hipotetikus, csúcson vásárló, a mélyponton eladó befektető.

Csődöt jelentett 2012-ben, amit részben a korábban az energetikában nem igazán jártas menedzsment tapasztalatlanságának, részben annak tudtak be, hogy az Enefi-ügyfelek, a főként fideszes vezetésű önkormányzatok, 2011 körül egyszerűen felhagytak a fizetéssel. Nagy nehezen úszta meg a cég a felszámolást, a hitelezők milliárdokat buktak. A csődegyezséget követően egy cégbe, az E-Star Esco Kft.-be olvasztották a csoport hét leánycégét. Ez az E-Star Esco lett névváltás után a Pannon Fuel, és ezzel el is érkeztünk a cseppfolyósgáz projektekben részt vevő vállalkozáshoz, amely a 4,9 millió eurós előlegből a legtöbbet, 2,7 millió eurót kapta.

Kiemelt képünkön: Autóbuszt szerelnek össze az Ikarus Járműtechnika Kft. székesfehérvári gyárában 2018. szeptember 6-án. Fotó: Bodnár Boglárka / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik