Közélet

Tudta? Két év maradt a Föld megmentésére

Elborzasztóak a legújabb adatok bolygónk egészségéről.

A Természetvédelmi Világalap (WWF) szerint sorsdöntő lesz a következő két év az emberiség történetében. A legújabb Élő Bolygó  Jelentés szerint 45 év alatt 60 százalékkal csökkentek a gerinces állatok, 22 százalékkal lett kisebb az emlősök élőhelye, a tengeri madarak több mint 90 százalékának gyomrában van műanyag.

Tudtad, hogy a természet nyújtotta szolgáltatások értéke évente 125 billió amerikai dollár? És azt, hogy a Földnek már csupán a negyede mentesül az emberi tevékenység alól?

A WWF két év után kiadott Élő Bolygó Jelentése szerint lassan elfogynak bolygónk erőforrásai. 1970 és 2014 között Amazónia 20 százaléka, globálisan a vizesélőhelyek 35 százaléka eltűnt. 1990 és 2015 között 129 millió hektárnyi erdő tűnt el, miközben az  élelmiszerek 35%-a függ a beporzástól, a világ lakosságának 10-12%-a számára nyújt megélhetést a halászat és haltenyésztés.

A bolygó állapotának romló tendenciája természetesen nem véletlen: 1800 óta hétszeresére nőtt a népesség – ma már több mint 7,6 milliárdan élünk a Földön -, a világgazdaság pedig a harmincszorosára emelkedett.

Az ember a legnagyobb veszély

Az emberi tevékenység hatása megkérdőjelezhetetlen. A Földet az élőhelyek pusztulása, a fajok kizsákmányolása, a túlhasználat, a környezetszennyezés, az éghajlatváltozás, valamint az invazív fajok és betegségek veszélyeztetik.

A tendencia megfordítható, de csak azonnali lépésekkel. 2020-ig teljesíteni kell az 1992-es riói ENSZ konferencia célkitűzéseit. A természetes élőhelyek zsugorodásának jelenlegi mértékét meg kell felezni, majd megállítani, meg kell akadályozni a veszélyeztetett fajok további pusztulását.

A WWF szerint a mostani lehet az első generáció, amely tisztán látja a természet óriási értékét, és talán az utolsó is, amely még visszafordíthatja a természet pusztulását.

Marco Lambertini,
a WWF főigazgatója szerint sorsdöntő átalakulás előtt állunk, hiszen mindenki előtt világos, a természetvédelmi célkitűzések nem csak a tigrisek, pandák, bálnák, hanem az emberiség jövője miatt fontosak.

Trump már nem tagadja a klímaváltozást
Visszavonta korábbi állítását, hogy az csak egy átverés.

A következő években sürgősen át kell állni egy tisztán karbonsemleges társadalomra, vissza kell fordítani a természet és a biológiai sokféleség pusztulásának tendenciáját.

Nincs épeszű magyarázat arra, miért akarnak az ország legnagyobb háborítatlan erdejébe kisvasutat
A Csarna-völgy fokozottan védett erdejét hamarosan betonnal önthetik ki. Riport a Börzsönyből, ahova a minisztériumnak nem elég öt kisvasút.

Kiemelt kép: Pixabay

Ajánlott videó

Olvasói sztorik