Közélet

Megint elnémították Demeter Mártát a parlamentben

Demeter Márta nem kicsit tévedett, amikor összekeverte Orbán Viktor egyik lányát egy másik Orbán Flórával, és azt állította, hogy a miniszterelnök gyereke utazott haza Ciprusról egy honvédségi repülőgépén, holott egy egy ENSZ-misszióban szolgáló magyar katona lánya ült a fedélzetén.

Hivatalosan is megcáfolták Demeter Márta repülőgépes sztoriját
A miniszterelnök lánya nem utazott haza Ciprusról honvédségi repülőgépen.

A hibájáért bűnhődik is rendesen, a fideszesek gyakorlatilag azóta megállás nélkül támadják, ráadásul egy héten belül most már másodszor némították el a mikrofonját beszéd közben.

A 444.hu tudósítása szerint Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke a napirendi előtti felszólalásában nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte az LMP újdonsült társelnökét, majd felemlegette a Magyar Narancs egyik cikkét, ahol állítólag lehülyézték Demeter Mártát.

Bár a stílusért nem vállalt felelősséget, mivel idézett is a cikkből, Kövér László az érintettség okán szót adott Demeter Mártának, aki válaszában arról beszélt,

sajnálja Németh Zsoltot, hogy az ő diplomáciai képzettségével kénytelen ilyen szöveget felolvasni a Parlamentben.

Aztán elkezdte sorolni, hogy a kormánypártiak úgy nevezik őt nemzetbiztonsági kockázatnak, hogy

  • a súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelentő Kiss Szilárdot hagyták tevékenykedni,
  • a nemzetbiztonsági átvilágításon megbukott Zaid Naffát beengedték a Parlamentbe,
  • Ghaith Pharaont pedig az országba és a miniszterelnök szomszédságába.

Kövérnek ekkor lett elege a felszólalásból, és mivel Demeter eltért a tárgytól, kikapcsolta Demeter Márta mikrofonját.

Ezután a szót kapó Németh Szilárd államtitkár közölte, az LMP-s képviselőjének semmi keresnivalója a Parlamentben, mert törvényt sértett.

Múlt hét szerdán egyébként Jakab István fideszes levezető elnök némította el Demeter Márta mikrofonját, amikor arról kezdett beszélni, hogy Orbán Viktor 28 éves nincs átvilágítva.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik