Közélet

Adómentességgel mentené meg a kormány a kirúgott, 60 éven felüli közszolgákat

A hivatalos álláspont szerint 2500 embert érint a kormányzati létszámleépítés, az mfor.hu szerint a kormány kompenzációs csomagjának része, hogy az idősebb alkalmazottak foglalkoztatását a versenyszférában adókedvezménnyel segítik.

A hét elején elhangzot kormányzati nyilatkozatok szerint a 60 évnél idősebb közszolgák esetében a szociális hozzájárulási adó teljes eltörlésére lehet készülni. A parlament honlapján pénteken közzétett adócsomagban valóban találni erre vonatkozó rendelkezést: a törvényjavaslatban az szerepel, hogy a 60. életévüket a felmentésük napján már betöltött, elbocsátott közszolgák foglalkoztatásához legfeljebb a minimálbér négyszeresének megfelelő összeg szerint megállapított adókedvezményt érvényesíthetnek a munkaadók, az erre eső szociális hozzájárulási adóban. A lap szerint erre csak addig van lehetőség, amíg az alkalmazott be nem tölti a rá érvényes öregségi nyugdíjkorhatárt.

A munkaadók 600 ezer forint bruttó havi bér esetén összesen 126 000 forint közterhet spórolhatnak meg jövőre, ha a közszolgálatból elbocsátott, legalább 60 éves embert alkalmaznak.

Mivel az adócsomag e pontja 2019. január elsejétől lép hatályba, nem vonatkozik arra a munkabérre, amelyet az idén ősszel elbocsátott közszolga még idén megkeresne új munkahelyén. Az erre az időszakra jutó bér után tehát nem lehet igénybe venni az adókedvezményt, csak a 2019-ben elszámolt bérek után — teszi hozzá az mfor.hu.

Fotó: MTI / Balázs Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik