Közélet

Kormánypárti újságírókat fizetnek a minisztériumok

Beszédíróként, tanácsadóként foglalkoztatják őket, van közülük, aki most is felelős szerkesztő a rádióban.

Három beszédírót is foglalkoztat az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kásler Miklós szerepléseinek előkészítésére, de a tárcánál a kulturális államtitkár sem önállóan írja a beszédeit – derül ki a hvg.hu adatigénylésére küldött válaszból.

Amikor a portál arról kért összesítést, hogy hány kommunikációs tanácsadót, beszédírót, valamint a szereplések előkészítésében és dokumentálásában részt vevő személyt foglalkoztatnak és mennyiért, az EMMI ugyan megküldött tíz nevet, de azt, hogy mennyit keresnek, csak összesítve adták meg, sőt, hogy csavarjanak még egyet a dolgon, havi bértömeg helyett egy jelöletlen időszakra vonatkozó összeget adtak meg.

Ugyanakkor ismerős nevek bukkannak fel a tárca kommunikátorai között: a három, összesen másfél millió forintért foglalkoztatott belsős munkatárs egyike Kocsis Éva, aki tavaly decemberig a miniszterelnök pénteki rádiónyilatkozataiban szerepelt kérdezőként. Őt most a családügyi államtitkárság alkalmazza tanácsadóként, távmunkában.

A portál szerint a szerződéses miniszteri beszédírók között van a korábban a Petőfi rádiónál, ma az Origónál dolgozó Szende Gabriella, a tárcavezető szerepléseit pedig a Hatoscsatorna nevű kábeltévé kreatív igazgatója, a saját bevallása szerint jogászként, természetgyógyászként, zenészként, rendezőként és arculattervezőként egyaránt tevékenykedő Gyarmati-Paor Zoltán örökíti meg, aki már évekkel korábban készített filmet Káslerről.

A kultúráért felelős államtitkár beszédeit a Magyar Időkben rendszeresen publikáló író-költő, Pál Dániel Levente írja, aki a Fővárosi Nagycirkusz dramaturgja is egyben. Az államtitkár, Fekete Péter májusig a cirkusz igazgatója volt.

Az Agrárminisztérium hét kommunikációs tanácsadót foglalkoztat megbízási szerződéssel. A miniszter, Nagy István beszédeit, köszöntőit és közleményeit havi 470 ezer forintért írja Lévai András, a Kossuth rádió Hajnaltáj című agrárműsorának felelős szerkesztője, a Magyar Időkben és a Demokratában is rendszeresen publikáló Vass Krisztián pedig havi 462 ezer forintot kap a miniszter és az államtitkárok beszédeinek írásáért és előkészítéséért. (Fotó: MTI / Soós Lajos)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik