Közélet

Toroczkaiék nem nyithattak számlát az OTP-nél

Szerintük „felső utasításra hivatkozva” tiltották le a szerződést.

A Népszava azt írja, hogy a Toroczkai László-féle Mi Hazánk Mozgalom nem nyithatott bankszámlát az OTP-nél. A szervezet még szerdán közölte, hogy „felső utasításra hivatkozva” tiltották le a szerintük hiánytalanul benyújtott bankszámla-nyitási szerződést. Novák Előd alelnök emiatt az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz és az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjához fordult. Végül a Takarékbanknál sikerült szerződést kötniük.

A napilap által megkérdezett banki szakértők azt mondták, ritka a bankszámla-nyitás visszautasítása. Szinte kizárólag akkor fordul elő, ha az ügyfél a jogszabályok, illetve a bank által előírt adatokat nem hajlandó közölni, vagy ha pénzmosás, illetve terrorcselekmény finanszírozásának szándéka merül fel. Ilyen szándékról azonban nem tudni a Mi Hazánk Mozgalomnál, az OTP-nek pedig jeleznie kell a hatóságok felé a tudomására jutott visszaélést.

A bank kommunikációs vezetője a banktitokra tekintettel nem adhatott tájékoztatást a lapnak. (Fotó: MTI / Illyés Tibor)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik