A szélsőjobboldali Jair Bolsonaro nyugalmazott tábornok nyerte meg a vasárnap tartott brazíliai elnökválasztás első fordulóját, de nem szerzett abszolút többséget, így második fordulót kell tartani.
Bolsonaro a szavazatok 99 százalékos összesítése szerint a voksok kicsivel több mint 46 százalékát kapta, míg a választás másik nagy esélyese, a baloldali Munkáspárt jelöltje, a libanoni keresztény származású Fernando Haddad csaknem 29 százalékkal maradt alul vele szemben.
A jobboldali elnökjelölt azonnali győzelmének elmaradását, azaz azt, hogy nem szerezte meg a voksok 50 százalékát annak tudta be, hogy „problémák merültek fel az elektronikus szavazóurnákkal” – írja az MTI.
A 63 éves volt katonatiszt jelenleg is lábadozik az ellene elkövetett merényletkísérlet után. Támogatottságát arra építi, hogy a brazilok hatalmas hányada kiábrándult az országot eddig irányító, korrupciós ügyekbe keveredett pártokból, sokan dühösek, mert egyre jobban elharapódzik a bűnözés. A 63 éves korábbi katonatisztet bírálói viszont csak Trópusi Hitlerként emlegetik, vélhetően azért, mert nem zárta ki a katonai beavatkozást az ország belügyeibe, ha a korrupciót nem sikerül megfékezni. Róla hosszabban itt írtunk:
Az 55 éves Haddad támogatói nagyrészt azok köréből kerülnek ki, akik Luiz Inácio Lula da Silva korábbi elnök hívei. Lula da Silva töretlen népszerűsége ellenére azért nem indulhat a választáson, mert korrupció miatt elítélték, és börtönben van.
Győzelme esetén Bolsonaro kormánya várhatóan privatizációval igyekszik majd helyreállítani az államháztartás egyensúlyát, de a Petrobras olajvállalat várhatóan továbbra is állami kézben marad. Emellett a törvényi szabályozások lazítására kell számítani a mezőgazdaság és a bányászat előmozdítása érdekében. Azt viszont Bolsonaro megígérte, hogy az erdőirtástól fenyegetett amazonasi őserdőkben nem fogja lehetővé tenni a szója-, kukorica- és nádcukorültetvények bővítését.
Kiemelt kép: Europress/AFP PHOTO/Fernando Souza