Közélet

Röpke négymilliárddal drágult az új múzeumszakmai központ

A Liget Projekt keretében, nem messze a Városligettől gigantikus, 35 ezer négyzetméteres épületegyüttest húznak fel. A költségek már  megközelítik a 20 milliárd forintot.

A Városliget közelében, az egykori Szabolcs utcai kórház helyén épül fel a Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK), a Liget Projekt részeként. A négy emelet mély és három emelet magas, 35 ezer négyzetméteres épületben a Néprajzi Múzeum, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria műtárgyainak megőrzéséhez biztosítanak segítséget, illetve szakmai kutatásokat végeznek majd. Az épület a tervek szerint még idén elkészül a Strabag Kft., a Strabag MML Magas- és Mérnöki Létesítmény Építő Kft. és a stuttgarti Ed. Züblin AG alkotta konzorcium közreműködésével.

Nem lesz olcsó: a Közbeszerzési Hatóság honlapján megjelent hirdetmény alapján 4 milliárd 187 millió forinttal drágult a generálkivitelezés, így a kivitelezés összköltsége már 16 milliárd 186 millió forintnál tart.

A konkrét építési munkálatok előtt már százmilliókat vitt el a projektmenedzsment, az engedélyezés és a tervezés:

  • A tervezési és engedélyezési eljárások lebonyolításáért, valamint a projektmenedzsmentért az Sz-Építők Kft. felelt csaknem 20 millió forintért. Igaz, ebben a Komáromi Csillagerőd hasonló munkálatai is benne voltak.
  • A szabályozási tervek módosítása elvitt 11,8 millió forintot,  a meglévő épületek revitalizációjához, illetve részleges bontásához szükséges engedélyezési terv pedig 24,7 milliót.
  • A részleges bontás és közműkiváltás több, mint 148 millió forintba került.
  • A modellezésért 17,8 milliót fizettek.
  • A raktártechnológiáért pedig 2,4 milliárdot.
  • A Narmer Építészeti Stúdió Bt. 550 millió forintért vállalta a tervezést.

Így a végösszeg jelenleg 19,3 milliárd forint.

A hirdetmény szerint a drágulás oka többek között az, hogy az épületben vegyifülkét helyeznek el, a főépületben pedig új szűrőket telepítenek. Aki további műszaki részletekre kíváncsi, kattintson ide.

Az épületegyüttes a tervek szerint így fog kinézni:

Kép: Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszél az épülő, várhatóan 2018-ban elkészülő Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ épülete sajtóbejárása előtt Budapesten az egykori Szabolcs utcai kórház területén 2018. február 23-án. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik