Közélet

A kórházak bejáratainál akciózik a TASZ

Bár Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter elismerte ugyan a kórházi fertőzések létét, és néhány hétig komolyabb hangvételű nyilatkozatokat tett az ügyben, a kórházi fertőzések adatait azonban nem hozta nyilvánosságra az egészségügyi kormányzat.

A TASZ honlapján jelentette be, hogy petíciót indít, mert a jogszabályban meghatározott határidőhöz képest október 1-jére már egy egész hónapos csúszásban volt a kórházi fertőzésekről szóló jelentés nyilvánosságra hozatala.

A TASZ aktivistái az akció keretében kórházak elé is kitelepülnek, hogy a betegjogokkal kapcsolatban tájékoztassák a polgárokat.

A szervezet szerint az ingyenes jogsegélyszolgálatukra több ezer megkeresés érkezik évente, amelyek többsége betegjogi, egészségügyi ellátással kapcsolatos kérdést érint. Ezekből világosan látszik, hogy az állampolgárok nagy része számára nem érthető, mi és hogyan történik az egészségügyben, hova kell fordulniuk, vagy éppen milyen jogorvoslattal élhetnek. Most a kórházak bejáratainál kaphatnak ezekről tájékoztatást.

A TASZ azt akarja elérni, hogy a kormány hagyja abba a titkolózást, és segítse, hogy a polgárok megismerhessék a valós helyzetet az egészségügy egyik legsúlyosabb problémájával, a kórházi fertőzésekkel kapcsolatban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik