Közélet

Sajtószabadság van, ezért rúgták ki a Századvég szerkesztőségét

Cseresnyés államtitkár magabiztosan személyeskedett Mellár Tamással, aki erre már nem válaszolhatott.

Mellár Tamás független országgyűlési képviselő hétfőn a parlamentben, napirend előtti felszólalásban arról beszélt, hogy szerinte láthatóan elindult a kormányzati leszámolás a konzervatív sajtóval. A Magyar Nemzet és a Heti Válasz megszüntetése, valamint a Hír TV és a Mandiner „átállítása” után ugyanis a Századvég szerkesztőségét is elbocsátották néhány napja – emlékeztet a felszólalásról tudósító Index.

Kirúgták a Századvég szerkesztőségét, a lap utolsó számát törölték is az internetről
A tágabb szerkesztőbizottság jelentős része, nagyjából a fele maga mondott le a tagságáról.

Mellár beszédében felidézte, hogy a századvégeseknek azért kellett távozniuk, mert a legutóbbi számban közölték Bod Péter Ákos írását a járadékvadászatról, melynek lényege, hogy 2010 óta a versenyt helyettesítő, járadékjövedelmek kinyerésére irányuló modell nyert teret.

A felszólalásra adott válaszában Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára kijelentette:

Sajtószabadság van, tudomásul kell venni!

Sőt, annak ellenére, hogy a Századvég honlapjáról eltávolították a legutóbbi számot és már csak ‘nem hivatalos’ forrásból lehet elérni, Cseresnyés közölte, hogy „a jelzett tanulmány olvasható, nem tiltotta le senki”. Majd Mellárt vádolta meg azzal, hogy Kádár-nosztalgiában él, meg akarja szabni, hogy hol és mi jelenhet meg.

Ezután azt firtatta, nem személyes bosszú vezérli-e Mellárt, ugyanis korábban ő a Századvég Gazdaságkutatót vezette, amit távozása után „pénzmosodának” nevezett. Emiatt a Századvég beperelte, Mellár a pert elveszítette – Cseresnyés szerint pedig most „magánvitáját a közbeszéd szintjére akarta felemelni”.

Azt is megkérdezte az államtitkár Mellártól, hogy ha konzervatívnak tartja magát, mit keres egy „szélsőbalos csoportosulásban” (valószínűleg a Párbeszéd-frakcióra gondolt), de a parlamenti szabályok értelmében Mellár erre már nem válaszolhatott. (Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik