Közélet

Mégsem indul fegyelmi eljárás Szél Bernadett ellen

Az előzetes hírekkel ellentétben mégsem indul fegyelmi eljárás Szél Bernadett ellen – értesült a 24.hu LMP-s forrásokból. Amint azt megírtuk, azután, hogy egy korábbi eljárás során Szél három év eltiltást kapott és már semmilyen tisztséget nem visel a pártban, Sallai R. Benedek azzal vádolta meg a párt volt társelnökét, hogy 17 pontban megsértette a párt alapszabályát és újabb vizsgálatot kezdeményezett.

Elképesztő olvasmány a Szél Bernadett elleni új fegyelmi indítvány
A feljelentő, Sallai Róbert többek között azzal vádolta meg a volt LMP-s társelnököt, hogy mindent a többség zsarnokságával akart megvalósítani.

Sallai első fokon a fegyelmi testülethez adta be a fegyelmi indítványt, az pedig továbbküldte az etikai bizottságnak. Az etikai bizottság másodfokon nem járhat el az ügyben, így visszadobta a fegyelmi testületnek, amely

megalapozottság hiányában elutasította a beadványt.

Ez azt is jelenti, hogy Sallai ugyanezekkel a pontokkal már nem adhat be új beadványt.

A lapunknak nyilatkozó források szerint személyes okok állnak Sallai támadásai mögött, és erre már a fegyelmi ügyeket intéző testületekben sem vevők.

Kiemelt kép: 24.hu/Vadnai Szabolcs

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.