Közélet

Gyurcsány a 2006-os székházostrom évfordulójára hirdetett tüntetést

Kedden 17 órakor kimegyünk a Parlament elé és nem fogunk haza menni, mint oly sokszor az elmúlt években. Ha hazafi vagy, ott a helyed kedden 17 órakor a Kossuth téren. Csatlakozz az eseményhez és ne felejts el hideg élelmet hozni!

– írta ki Facebook-oldalára Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, aki az „európai Magyarországért” zajlott vasárnapi tüntetésen is beszélt arról, hogy a diktatúrákat – mint amilyen szerinte Orbán Viktoré – nem a parlamentből szokták megdöntetni.

A beszédben nem indokolt dátumválasztás azért különösen érdekes, mert 12 évvel ezelőtt, 2006-ban éppen ezen a napon, vagyis szeptember 18-án történt az MTV-székház ostroma Gyurcsány miniszterelnöksége idején. 

Az MTV-székház előtt egy tönkretett rendőrségi vízágyú, amikor több mint ezer fiatal rohamozta meg a Magyar Televízió épületét. (MTI Fotó: Beliczay László)

Ennek – ennek és más kormányellenes tüntetéseknek – az előzménye a Gyurcsány Ferenc által az MSZP belső körében elmondott balatonőszödi beszéd, amit aztán kiszivárogtattak, a széles nyilvánosság szeptember 17-én ismerhette meg. A szocialista kormányfő szájából a többi közt az hangzott el:

Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna. Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este.

A beszéd felháborodáshoz és kormányellenes tüntetésekhez vezetett már szeptember 17-én, a Parlament előtti demonstrációból viszont másnap, 18-án kerekedett óriási balhé, amikor tüntetők autókat gyújtottak fel a Szabadság téren, és megrohamozták a Magyar Televízió székházát is. Vízágyúkkal sem tudták megállítani őket, az összecsapásokban sokan, rendőrök is, megsérültek.

A budapesti utcai harcok még napokig tartottak, október 23-án pedig a rendőrség kegyetlen módszerrel verte szét a tüntetőket, köztük olyanokat is, akiknek nem volt közük a zavargásokhoz vagy éppen a Fidesz rendezvényéről tartottak haza.

Hogy Gyurcsány tudatosan választotta volna szeptember 18-át, az nem derült ki bejegyzéséből, és az sem, mivel számol, amikor azt mondja, a keddi Parlament előtti tüntetésről nem mennek haza, „mint oly sokszor az elmúlt években”.

Érdekes, hogy a vasárnapi eseményen Gyurcsány arról is beszélt, hogy a tüntetések egyik nagy veszélye, hogy miután az emberek kiadják dühüket, hazamennek, és nem történik semmi.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik