Közélet

Nem hagyja annyiban Iványi Gábor, aki nem adhatta át az ételt az éhező menekülteknek

Menjenek csak kormánypárti képviselők is és nézzék meg, mit művel az éheztetéssel a magyar állam a határon – ez a véleménye Iványi Gábornak, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetőjének, akit megakadályoztak augusztus 20-án a magyar hatóságok, hogy átadja a szerb-magyar határhoz elvitt ételt az éhező menekülteknek.

Nem vihetett ételt a menekülteknek Iványi Gábor
Nem volt rá engedélye. A lelkész szerint szégyen, hogy az állam nem segít a nélkülözőkön.

Úgy fogalmazott az Indexnek:

El kell indulni az Isten által adott lelkiismeretre hallgatva, aztán lesz, ami lesz. Vállalniuk kell a következményeket. Egy focista, ha nem vállalná, hogy meccs közben sípcsonton rúghatják, nem menne fel a pályára.

Menjenek oda ellenzéki képviselők is. Meg más szervezetek is próbáljanak meg ételt és italt vinni, aztán ha nem engedik meg ezt nekik a hatóságok, akkor is próbáljanak oda bejutni, mondja Iványi.

Az Index számolt be róla, hogy a magyar hatóságok, ahogy írják, barbár bánásmódot vezettek be, mert az első fokon elutasított nagykorú menedékkérők egy csoportjának nem adnak enni. Az ügy miatt a Magyar Helsinki Bizottság pár napja a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, mely a kérésnek helyt adva azonnal kötelezte Magyarországot, hogy gondoskodjon a menedékkérőkről. Csakhogy a BMH továbbra sem az emberséges arcát mutatja – írja az Index.

(Kiemelt kép: 24.hu / Neményi Márton)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik