Közélet

Klik-vezető: a diákok túlterheltsége a szülőknek is köszönhető

A konstruktív kritika fontossága is szóba került a Hajnal Gabriellával készült interjúban.

Nem olyan rossz a helyzet, mint azt néhány helyen sugallják

– jelentette ki a tanárhiánnyal kapcsolatban Hajnal Gabriella, az intézményfenntartó Klebelsberg Központ új elnöke, aki a Magyar Időknek adott interjút. Azt állítja, a tavalyi tanévben is sikerült megoldani a kérdést, és idén már az első Klebelsberg-ösztöndíjasok is végeztek.

Elismerte: még vannak nagy különbségek az iskolák között, dolgozni kell azon, hogy minden gyerek megkapja a képességeit fejlesztő, személyre szabott, színvonalas oktatást, bárhol éljen az országban.

Nem szerencsés, ha valaki csak kritizál, és nincsenek konstruktív megoldásai

– bár Hajnal szerint a kritikát meg kell hallgatni, de erre hívta fel az új szakszervezeti vezetők figyelmét. Azt is hangsúlyozta, hogy a kompetenciák fejlesztésére van szükség az oktatásban, mert mire kijönnek a diákok az iskolából, már szakmák szűnnek meg, és több száz új alakul.

Az iskola mellett a szülők felelősségét is végig kell gondolni

– ezt a tanulók túlterheltségéről mondta a Klebelsberg Központ vezetője. Szerinte sok esetben a szülők azok, akik rengeteg különórára beíratják a gyermeküket. De szerinte alacsonyabb óraszámban, kisebb ismeretmennyiséggel, a fejlesztésre helyezett hangsúllyal jobban el lehetne mélyíteni a tudást.

Beszélt arról is, hogy sok 14-15 éves gyerek már éjszakai szórakozóhelyekre jár, szívügye, hogy ezen a téren változás legyen, mert ha a gyerekek lelki sérülést szenvednek kiskorukban vagy kamaszkorban, az negatívan hat a későbbi életükre.

Mint mondta, fontolgatják, hogy a diákoknak a gimnázium 10. évfolyama után is legyen lehetőségük szakirányú szakmai képzést választani. (Fotó: MTI / Balázs Attila)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik