Közélet
Budapest, 2016. november 7.
Demeter Márta szocialista képviselõ fényképez telefonjával a nemek közötti bérszakadék mérséklésérõl szóló határozati javaslat tárgysorozatba vételérõl tartott vitán az Országgyûlés plenáris ülésén 2016. november 7-én.
MTI Fotó: Kovács Attila

Demeter Mártát tolvajnak tartják az LMP-sek, másodjára sem kapott tagságot

Horváth Csaba László
Horváth Csaba László

újságíró. 2018. 07. 20. 13:47

Múlt hónapban számoltunk be róla, hogy az LMP-s mandátummal a parlamentbe került Demeter Márta pártba való felvételét elutasította a tagság, a HVG pedig most arról értesült, hogy másodjára is többen megfúrták a politikus belépését az LMP-be. A portál információi szerint akadt olyan párttag, aki egyszerűen „mandátumtolvajnak” nevezte az exszocialista képviselőt, akit másodszorra a minap minden párttisztségtől eltiltott Szél Bernadett jelölt újra tagnak.

Budapest, 2018. április 5.
Demeter Márta, az LMP országgyűlési képviselője a párt Több nőt a politikába! című, utcai akcióval egybekötött sajtótájékoztatóján a budapesti Móricz Zsigmond körtéren 2018. április 5-én.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Nem vették fel az LMP-be Demeter Mártát
Az LMP országgyűlési képviselője nem lehet a párt tagja, mert több vétó is érkezett a felvétele ellen.

A párt társelnöke ajánlásában többek közt azt is felhozta, hogy nemcsak munkabírása, hozzáállása példaértékű Demeternek, de „folyamatosan dolgozik azon, hogy a pártot és a tagságot megismerje, és mi is megismerhessük őt”. Külön kiemelte tagnak ajánlásában, hogy a választás utáni nehéz helyzetben együtt dolgoztak a választási csalások felderítésén, és tapasztalta, hogy nem ismert fáradtságot frakcióbeli társa.

Ugyanakkor a jelek szerint ez nem hatotta meg a párttagságot. A HVG birtokába került ugyanis több, a párt belső fórumán kifejtett vélemény, amely elutasítja Demeter felvételét a pártba – és így formailag megvétózzák azt.

Az egyik kritizáló párttag Komlósi Csaba, országos elnökségi tag, egri önkormányzati képviselő, aki egyenesen precedensértékűnek nevezte a belső fórumon a szóban forgó tagfelvételt. Ő Demeter ellen foglalt állást, méghozzá elég keményen: szabályosan kérdőre vonja Szél Bernadettéket, és az exszocailistát pártoló többi vezetőt,

miért támogatják „az egyik mandátumtolvajt”, ha eközben a pártot elhagyó Hadházyt a mandátumának visszaadására szólították fel.

A párton belüli szakadást jól mutatja, hogy gúnyosan azt is hozzáteszi, hogy „nincs kétsége afelől, hogy szükség esetén meg fogják tudni ezt ékes szavakkal magyarázni”. Az elnökségi tag azt is írta, hogy következetes akar maradni, márpedig Demeter esetében semmi oka megváltoztatni véleményét, ezért megismétli a vétóját.

De olyan LMP-s is van – írta a lap –, aki  „rém kellemetlen”-nek nevezi, hogy „kénytelen vétózni”, mert elismeri Márta munkáját és még „normális” is a kapcsolatuk. Egy további párttag pedig azzal érvel, hogy „áldozatos munkája” ellenére Demeter „bemutatkozásakor visszautasította a belépés lehetőségét”.

Demeter egyszer már vétót kapott, a mostani megtorpedózás még nem végleges, mert az országos elnökség megmásíthatja az elutasító döntést.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Attila

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Macedonia's Prime Minister Nikola Gruevski salutes Bulgarian Army honor guards during an official welcoming ceremony in Sofia, 28 November 2007. Gruevski is on a one-day official visit in Bulgaria. AFP PHOTO / BORYANA KATSAROVA (Photo by BORYANA KATSAROVA / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.