Közélet

Kósa: Már tart a kampány az önkormányzati választásokra

A fideszes két fontos kérdésre sem adott egyenes választ.

A Népszava készített interjút a fudeszes Kósa Lajossal, aki a beszélgetésben nem adott pontos választ arra, hogy a 139 milliós eszközállományú Tócó-Pece Kft., hogyan kerülhetett mindössze hat millió forintért került a feleségéhez. Korábban azt mondta, hogy a céget “az eszközállománnyal azonos mértékű hitel” terhelte, azóta azonban előkerültek a 2017-es mérlegadatok, ahol nyoma sincs ilyen hitelnek. Bár a lapnak felvétele van róla, Kósa állítja, hogy nem azt mondta, hogy a zt mondtam, hogy a cég kötelezettségei megegyeznek az eszközállományával, aki pedig nem tud olvasni a mérlegadatokban, azoknak azt javasolta, hogy keressen egy könyvelőt.

Valami nem stimmel Kósáék cégvásárlásánál
A cégadatok szerint nyoma sincs az alacsony árat indokló hitelnek.

A felvetés azért is fontos, mert a magánélet védelméről szóló törvény miatt nehezebb lesz írni egy politikus nem közéleti tevékenységéről, mivel a  közéleti szereplő magán- és családi életét, valamint otthonát a közügyek szabad vitatásának körén kívül eső közléssel vagy magatartással szemben a közéleti szereplőnek nem minősülő személlyel azonos védelem illeti meg.

A fideszes politikus arra a kérdésre sem adott egyenes választ, hogy a pár elemit végzett Szabó Gáborné csengeri háztartásbeli, hogy tudta rávenni őt arra, hogy közjegyzői dokumentumba foglaltan vállalja, hogy 4,3 milliárd euróért, – nagyjából 1400 milliárd forint – vesz majd állampapírt egy FHB-s számláról. Kósa szerint

A kérdésében több dolog nem stimmel. Amikor kormánytag lettem, ezzel a nővel semmilyen kapcsolatom nem volt. Másrészt ez egy bűnügy. A rendőrség kiadott a nő ellen egy körözést, száznál is több áldozatot csapott be, volt köztük orvos, közjegyző, kamarai elnök, ügyvéd, polgármester, rendőrkapitány is. A nő többször is azt nyilatkozta helyesen, hogy sosem kaptam és sosem adtam neki egy fillért sem. A rendőrséget kérdezzék meg az ügyről, ők többet tudnak mondani, mint én.

A politikus szerint politikai értelemben már tart az önkormányzati választások kampányidőszaka, a Modern Városok programban pedig 48 olyan beruházás van, amik nem éfetően szükségesek. A program újratárgyalására szerinte az építőipari árak elszállása miatt van szükség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik