Közélet

Schiffer: A Fidesz még nem lopott annyit, mint a ’88-’96 közötti posztkommunisták

A korábbi politikus szerint a Fidesz azért tud lopni, mert történetet tesz a piszokságok mögé.

A jobbikos kötődésű Alfahírnek adott interjút Schiffer András. Az egykori politikus a beszélgetésben elmondta, hogy nem hiányzik neki a parlament és a Gyurcsány Ferenccel való hadakozás sem. Szerinte a komplett magyar ellenzék közös hibája volt, hogy a választásokat megelőző egy évben túl sokat foglalkoztak a DK-val, amíg pedig ez így marad, addig Orbán Viktor rendel egy kávét.

Értetlenül áll a magyar futball helyzete előtt: magyarázata szerint míg a sportágban nincsen minőségbiztosítás, míg szinte bárki lehet sportvezető, addig minden egyes a taoba ölt forint kidobott pénz. Pedig a sikeres magyar futball már csak azért is fontos lehetne a Fidesznek, mert akkor még több pénzt lehetne belőle kilopni. Schiffer szerint a magyarok cinikusak és immunisak lettek, ha a politikáról van szó, ezért nem érinti meg az embereket a korrupciós hírlavina.

Nem azt mondom, hogy nem kell leleplezni a Fideszt, de egy dolgot felvetnék, amiről az elmúlt 2 évben kevés szó esett. A 2010 előtti kormányzat is lopott, viszont azt el kell ismerni, hogy 2010 és 2018 között nagyságrendileg nagyobb vagyont rendelt a fideszes vezérkar a saját rendelkezése alá, mint ami közvagyonra a ballib oligarchák rátették a kezüket. Bár ez a vagyon még mindig nem akkora, mint amit a ’88-’96 között a posztkommunista nomenklatúra meglovasított. Ám, ami a lényeg, a ballibek egyetlen egy forint meglovasításához sem tudtak történetet rendelni

— fogalmaz Schiffer, aki szerint az utóbbi megállapítás a Fidesz politikájának a kulcsa: történetet tudtak rendelni a lopásokhoz, míg a korábbi pártok ezt nem tették meg.

Schiffer Andrással nemrégiben nagy interjút készítettünk, itt elolvashatja:

Schiffer András: Orbán rendszere sérülékenyebb, mint amilyennek látszik
Az LMP alapítója elmesélte, hogyan hidegült el egykori pártjától, valamint arról is beszélt, miért nem volt rosszabb az elmúlt nyolc év az MSZP-SZDSZ kormányzásánál, és mi kellene a Fidesz leváltásához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik