Kultúrpolitikai dzsihád zajlik L. Simon László szerint, aki a második Orbán-kormány idején kultúráért felelős államtitkár volt, most is a Fidesz parlamenti képviselője. Erről a kormánypárti Figyelőben ír, mégsem a „liberális tábort” ostorozza.
Abból a 2010 utáni kultúrpolitikáról szóló – és egy bekiabáló, az avantgárd betiltását követelő néző által megzavart – beszélgetésből indul ki, amiről mi is tudósítottunk. Gyorsan rátér arra, hogy az utóbbi hetekben indult „kultúrpolitikai dzsihád” során a megszólalók „néha összekeverik a kulturális élet szereplőinek, valamint a politikusoknak a feladatait”, „közírók akarják megszabni, hogy miként is kell a kultúrát irányítani, s hogyan kell a támogatási rendszert átalakítani”.
Az ultimátumszerű kinyilatkoztatások már nem a liberális tábor szerzőitől hangoznak el, ők legfeljebb azon keseregnek, hogy nem kapnak támogatást, ösztöndíjat, lehetőséget, ami nyilván nem igaz. Egyes konzervatív újságírók olyan módon kérik számon a kormányt, ahogyan azt Konrád Györgyék tették a sajátjaikkal
– írja. Ám felhívja a figyelmet, hogy Orbán Viktor is utalt miniszterelnöki eskütételei során arra: a kétharmados parlamenti többség nem azt jelenti, hogy csak a saját szavazóiknak akarnak megfelelni. A politizálás lehetősége mindenkinek adott, a felelősség és a választói felhatalmazásból következő döntés joga viszont azoké, akik a politikusi szerepet is vállalják – véli L. Simon, felsorolva Kásler Miklós, Fekete Péter és Andy Vajna nevét.
Felteszi a kérdést, hogy igazuk van-e azoknak, akik a konzervatív oldalon saját politikusaikra mutogatnak, számon kérve, hogy a kétharmados többség nem tesz meg mindent a „liberális kulturális hegemónia” megtöréséért. Felsorolja az intézkedéseket, amelyek a „korábban méltatlanul háttérbe szorított konzervatív elit” kárpótlását szolgálták, majd leszögezi: ezzel élni kell tudni, és
nem a politikán kell számon kérni, ha nem születnek meg a nagy művek, már ha valóban nem születnek meg.
Kassák nyomán üzen azoknak, „akik a saját sikertelenségüket a liberálisok már nem létező túlzott támogatásában látják”: művekkel csak művek vitatkozhatnak.
Jobbnak, okosabbnak, tehetségesebbnek kell lenni, a párthűség nem pótolja a tehetséget
– írja. Természetesnek tartja a kultúrharcot, de nem mindegy, mi annak a célja. Hóman Bálintot idézi, aki azt mondta: „nem békét akarok a művészetben, én a művészetben versenyt akarok”.
