Közélet

Novák Előd is kilép a Jobbikból

Kilépési hullám indult meg a Jobbikban annak hírére, hogy Dúró Dóra otthagyja a pártot, miután kizárták soraikból Toroczkai Lászlót.

Pénteken Dúró férje, Novák Előd is bejelentette távozását a Facebookon. Azt írta: fájó döntés, de becsületbeli ügynek tekinti, hogy kilépjen a Jobbikból, és nemcsak szolidaritása miatt Dúró Dórával és Toroczkai Lászlóval. Úgy folytatta: a párt első alapszervezetének alapító tagjaként búcsúzik a Jobbiktól, de nem a „bajtársaktól”, hiszen folytatják útjukat az alapító nyilatkozat által kijelöltek szerint, immár nem Pongrátz Gergellyel, hanem öccsével, Pongrátz Andrással.

Többen is kilépnek a Jobbikból
Követik Dúró Dórát.

Hangsúlyozta: kilépett, pedig nem ő változott, hanem a párt, „immár menthetetlenül”, amihez nem asszisztálhatnak tovább.

A párt szakad, de a világnézetünk marad,

fogalmazott Novák Előd.

Úgy vélekedett: a „túltolt néppártosodás” oda vezetett, hogy még tagjaik körében is voltak sokan, akik az MSZP-re, a DK-ra vagy az LMP-re szavaztak lakóhelytől függően, hivatkozva Vona Gábor volt elnökre, aki szerint a legesélyesebb ellenzéki pártra kell szavazni. Szerinte súlyos identitásvesztés alakult ki a Jobbikban, és „színtelen, szagtalan, íztelen pártnak amúgy sincs jövője”. Jelezte: a Toroczkai László által alapítandó platform „zászlóbontó gyűlésére”, Ásotthalomra várnak június 23-ára mindenkit, akinél most vagy már korábban betelt a pohár.

Bejelentette kilépését Ferenczi Gábor, Devecser polgármestere, Szmik Lajos, Győrújbarát képviselő-testületének tagja és a párt Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlésének tagja, valamint Szabó Ákos, a Jobbik nagykátai alapszervezetének elnöke. Megszűnt a lőrinci és a lepsényi Jobbik-alapszervezetet, utóbbi elnöke, Gieber Lajos a Mi Magunk tagjai között folytatja a munkát.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Attila

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik