Közélet

Többen is kilépnek a Jobbikból

Pénteken jelentette be Dúró Dóra, hogy kilép a Jobbikból, azt követően, hogy Toroczkai Lászlót, a párt volt alelnökét az etikai és fegyelmi bizottsága csütörtökön egyhangú határozattal csütörtökön kizárta. A Jobbik elnökválasztásán alulmaradt ásotthalmi polgármester Mi magunk néven alakított volna platformot, de a párt ehhez nem járult hozzá. A platformhoz csatlakozni kívánt Dúró is.

Több párttag a Facebookon jelentette be, hogy a Jobbik országgyűlési frakciójából kizárt Dúró Dórához hasonlóan ők is távoznak a pártból. Szőcs Norbert, a párt Baranya megyei elnöke azt írta, hogy a „mai vállalhatatlan etikai döntésetekre”, és a Dúró Dóra elleni „aljas támadásra” hivatkozva lemond a Baranya megyei elnökségről és a bólyi szervezet vezetéséről is, jelezve, hogy az utóbbi feloszlatja magát.

Szégyen, hogy csak azért, mert valakinek a tiétektől eltérő véleménye van, ki kell zárni!

A Facebookon jelentette be kilépését Fazekas Gabriella is, aki 2010-ben a párt terézvárosi polgármester-jelöltje volt. A tisztújítás előtti sokszor erőszakos agitáció, – főleg azok irányába, akik nem rejtették véka alá a véleményüket – Toroczkai előre levezényelt eltávolítása, Dúró Dóra elleni, az 50-es éveket idéző koncepciós eljárás, mellyel kizárták a frakcióból és mandátuma visszaadására szólították fel, a pohár túlcsordult.

A számomra nehéz döntést a mai nappal meghoztam, kilépek a Jobbik tagjainak a sorából.

Dobi Zsolt, a párt Csongrád megyei sajtófőnöke szintén a Facebookon közölte, hogy kilép a Jobbikból. Wass Albertet idézte:

Számomra nem vigasztalás, hogy millióknak fáj ugyanaz, ami nekem. Magamnak fáj, ami bennem fáj.

Még nem tudni, hogy Dúró Dóra lemond-e a parlamenti mandátumáról.

Kiemelt kép: 24.hu/Bielik István

Ajánlott videó

Olvasói sztorik