Miért nincs nálunk jó late-night show?

Amikor 1956. szeptember 9-én az amerikai nézők leültek a kockatelevíziójuk elé, nem sejthették, hogy olyan adást fognak látni az Ed Sullivan Show-ból, ami a popkultúra elterjedésének szempontjából korszakos jelentőségű lesz. Az adás sztárvendége – először a műsor történetében – Elvis Presley volt, aki a saját három percében milliókhoz juttatta el önmagát. Bár Elvisnek nem ez volt az első fellépése országos tévében, sőt Steve Allennél is szerepelt, mivel Ed Sullivané volt az év legnézettebb night show-ja, a szupersztár olyan tömegeket ért el, akik legfeljebb újságok címlapján láthatták és a rádióban hallgathatták őt addig.

Hasonló volt a helyzet 1964-ben, ugyancsak az Ed Sullivan Showban, amikor a következő évtized nagy durranása, a Beatles lépett fel. Bár tévéje még mindig nem volt mindenkinek, és még mindig tízmilliók voltak Amerikában, akik csak a vegyesbolt rádiójából hallhatták a legfrissebb zenéket, ez hatalmas lépésnek számított.

Nem talk show

A late-night show (late-night talk show, night show, akárhogy hívjuk) Amerikában évtizedek óta az egyik legnépszerűbb formátum. Noha igaz, hogy egy tehetségkutatót vagy egy reality show-t jóval többen néznek, ezek a műsorok időszakosak és pár hónap után abbamaradnak, majd új szériájuk indul. A late-night show-k viszont manapság minden hétköznap este mennek, egész évben. És egyesítik azokat a stílusjegyeket – legyen szó közéletről, kultúráról, szórakozásról –, amelyeket más műsorok külön-külön bontanak ki és mutatnak be, így talán nagyobb mélységet adva az egyes témáknak, de egyben szárazabbá is téve azokat. A műfajt talán a filmhez lehetne hasonlítani, ha ugyanis leegyszerűsítjük, a filmben vannak zenék, viccek, történetek, képek – nem kell tehát elmenni egy koncertre vagy rákötni a hangfalra a Spotify-t, nem kell kiállításra menni a képekért vagy olvasni egy jó történet kedvéért, hanem (tényleg leegyszerűsítve) mindent megkapunk egyben.

A talk show és a late night talk show nem ugyanaz, bár egyre inkább egybemosódnak a határok. Az előbbiből ezer meg ezer van a világon, az utóbbiból jóval kevesebb, mivel jóval nehezebb és költségesebb ilyet gyártani. A felépítése azonban szintén végtelenül egyszerű: a műsorvezető egy nyitó szöveggel kezd, utána interjú, majd esetleg meghívott előadók zenélnek, újra monológ, majd újra interjú és záró monológ. Mindez persze variálható, felcserélhető, az egyes szegmensekből lehet több is, és teljesen ki is hagyhatnak valamit a műsorkészítők.

A szövegeket, amelyek a legtöbbször a műsor gerincét adják, természetesen erre szakosodott írók írják úgy, hogy a humor mellé aktualitások, közéleti események társuljanak. A műfaj egyik jelenkori nagyágyúja, John Oliver tavaly az Indexnek ezt így fogalmazta meg:

A műsor elején rendszeresen olyan kisebb szegmensek jönnek egymás után, melyekben az amerikai nézők figyelmét akarjuk felhívni a helyi médiában alulreprezentált témákra, mint például a brazil Petrobras cég tevékenysége, és hogy ez micsoda károkat okoz, amiről az amerikai sajtó csak lábjegyzetben cikkezett. A brexit esetében arra akartunk rámutatni, hogy innen, a USA-ból nézve ez egy pimf ügy, de mint általában mindent Európában, ezt sem lehet elszigetelt ügyként kezelni, hiszen hatással van mindenre, és azt is, milyen hosszú távú következményei lehetnek valaminek, ami technikailag még meg sem történt.

Tele van velük a tévé

Jelenleg a három legnépszerűbb night show a tengerentúlon a három nagy országos csatornán látható. A CBS, az ABC és az NBC az esti órákban, 40-60 percben vonultatja föl a legnagyobb sztárokat: a CBS-nél Stephen Colbert, az ABC-nél Jimmy Kimmel, az NBC-nél Jimmy Fallon a házigazda. Továbbá ott van az HBO hetente jelentkező műsora, a Last Week with John Oliver. Emellett, mivel Amerikában négy időzóna van, Colberték után ugyancsak night show-k következnek: Seth Meyers (NBC), James Gorden (CBS) és az Eminem által is megénekelt Carson Daily (szintén NBC). A három nagyot átlagosan több mint 2,5 millióan nézik naponta, de ha hozzáadjuk az utánuk következőket és még a kábelcsatornákat is, akkor összesen több mint tízmillióan nézik ezeket a műsorokat Amerikában.

A két, főként humorral foglalkozó kábelcsatorna, a Comedy Central és a TBS is gyárt esti show-kat, az előbbi a Daily Show with Trevor Noah-t, másik pedig a Conant és Samantha Bee műsorát. A kritikusok nagyon szeretik őket, mondván, főleg az ezredfordulón születetteknek szólnak, nem túlzottan elfogultak és jobban építenek a humorra.

Európában van is, meg nincs is

Európában a formátum sosem tudott hosszabb távra megragadni. Ennek főként az az oka, hogy az Egyesült Államok egy kisebb földrész méretű, 325 milliós, nyelvileg szinte homogén test, míg Európában – ha Oroszországot nem számítjuk – Németország lakossága a legnagyobb, az is mindössze 80 millió, és a kontinens szét van tördelve pár milliós vagy tízmilliós kisállamokra, így nyelvileg is heterogén.

Ebből következően nincs akkora piac, ahol egy ilyen költséges tévéműsor gyökeret tudna verni, különösen a televíziózás aranykorányak mondott 1990-es és 2000-es évek után. Ezért a naponta jelentkező helyett heti egy adással kezdtek el számolni a csatornák, ráadásul többségében kisebb színpadokon, díszletekkel. Ez viszont nem akadályozta meg őket abban, hogy színvonalasat alkossanak: ott van például a Magyarországnál kevesebb lakosú Szerbia, ahol nyolc éve fut sikerrel az Este Ivan Ivanoviccsal. Sokáig ez volt az ország legnézettebb műsora, több mint kétmillió nézőt ültetett le a készülék elé. Ha eltekintünk a helyzeti előnytől, hogy például Boban Markoviccsal vagy Novak Djokoviccsal is meg van áldva az ország, Ivanovicséknak sikerült elhívniuk Stinget, de még New York volt polgármesterét, Rudy Giulianit is, ami azt jelenti, hogy nem lehetetlen nemzetközi színtéren is ismert hírességeket megnyerni akár még egy közép-európai late-night show-hoz sem.

Nagy Britanniában nem nagyon tudott megragadni a műfaj, a közönség főleg a hülyéskedősebb, de hagyományosabb talk showkhoz szokott, mint az Up Late with Rylan vagy az amerikai mintára jobban hasonlító Graham Norton Show. Németországban azonban töretlen népszerűségnek örvend a Heute-show, amit Oliver Welke újságíró-humorista vezet. Európában talán ez hasonlít a leginkább az amerikai eredetikre. Welke show-jában a beszélgetés kevesebb, de naponta jelentkezik a ZDF-en, aktuális témákkal, interjúalanyokkal.

Friderikusz, Fábry

A night show műfaja a magyar televíziókból ma teljesen hiányzik. Vannak showműsorok, talk show-k, de a klasszikus, amerikai stílusú late-night talk valamiért csak megváltozott tematikával tudott meghonosodni, úgy is csak egy időre.

A magyar televíziózás aranykorát végigkísérte a műfaj. 1992 és ’98 között futott Friderikusz show, amely azonban kerülte a közéleti témákat – miközben Friderikusz ezt megelőzően és később is vezetett kimondottan politikai témájú műsorokat. Majd ’98-ban indult és egészen 2011-ig futott az RTL Klubon az Esti Showder Fábry Sándorral. A végére kifulladó, majd átalakított formában a közmédián folytatódó Fábry Show tudta leginkább megragadni az amerikai műfaj egyik esszenciáját: a szatírát.

Politikát ugyanis rajta kívül senki nem mert belevinni a műsorba, még akkor sem, ha a vendég történetesen politikus volt. A színes öltözékével kitűnő Friderikusz Sándor 1992 januárjában úgy is indította el show-jának az első adását, hogy ezt előrevetítette.

Az ezt követő próbálkozások még inkább a bulvárra fókuszáltak, a politikát pedig a következő évtizedekben irtották a hasonló műsorokból. Ami egyfelől érthető, hiszen a piac egyre szűkül és manapság lehetetlen elérni mondjuk az első Big Brother vagy Való Világ nézettségi szintjét. Ennél fogva a bevétel is kevesebb, a csatornák pedig jobban ki vannak szolgáltatva a hirdetőknek, akik gyakran kerülik a „politikailag érzékenyebb” tartalmakat. Ahogy a nézők egy részét is elriaszthatja, ha a saját meggyőződősével ellentétes dolgokat hall.

Ezek mellett pedig az is tény, hogy egy night show elkészítése nem olcsó. A gyártási költségekről minden csatorna hallgat, így csak becslésekre tudunk támaszkodni. A műfajt ismerő forrásunk szerint

a Kasza! elkészül egy-két millióból, a Fábry-show inkább a tízmillióhoz közelített részenként.

Nem csak az számít, hogy a vendég világsztár

Fábry és Friderikusz két évtizedes dominanciája mellett feltűnt az egy évadot megélt Magánszám című műsor Hajós Andrással. Az akkor még csak az EmilRuleZ!-ből ismerős Hajós kezdő műsorvezető volt, ami látszott is, de visszanézve kár, hogy a műsort a TV2 hét adás után levette műsorról 2003-ban. Az elmúlt években is voltak szórványos próbálkozások a szórakoztató talk show-k újjáélesztésére. Van hasonló műsora az ATV-n Bochkor Gábornak, a #bochkor és Lovász Lászlónak, a Lakástalkshow.

Hajdú Péter évek óta csinálja az ATV-n mostanság befejeződő Frizbit, ami rendesen hozza a nézettséget, a Kasza! című show Kasza Tibi vezetésével viszont csak 60 adást élt meg. Mindkét talk show-nak magyar celebritásokkal készített interjúk adják az alapját, bár a Kasza! emellett a poénokra és a műsorvezető egyéniségére is hangsúlyt helyezett. De egyiket sem lehet az amerikai late night show-k adaptációjának nevezni, hiszen hiányzik belőlük a közélet, a kultúra, a szatíra, így sokszor csak a megrendezettnek tűnő jelenetek és a bulvárral áthatott beszélgetések maradtak.

Amíg a magyar változat – Fábryt kivéve – sosem vitt politikát a monológokba és a beszélgetésekbe sem, addig amerikai társaik majdhogynem erre építik fel a show-t, és hozzák is rendesen a számokat. Másnap a házigazda-sztárok mondandójukkal az újságok címoldalán szerepelnek, tehát fontos tényezők, akik ugyan vicces formában, de bemutatják a kor történéseit, és ebből még akkor is lehet valamit tanulni, ha az ember egész nap híreket néz – ha meg nem, akkor főleg.

Természetesen nem lenne fair elhallgatni pár fontos különbséget. Elsősorban tartalompolitikai szempontból fontos, amit az RTL Klub a Fábry-show tanulságaira irányuló kérdésünkre adott válaszában kiemelt:

Az Esti Showder Fábry Sándorral egyik „öröksége”, hogy sokan úgy gondolják: az ilyen jellegű produkciók a főműsoridős, „must have” kategóriába esnek. A valóság ezzel szemben az, hogy – nevéből is eredően – ezek a műsorok az Egyesült Államokban is a késő esti sávban futnak, és maga a műfaj egyáltalán nem főműsoridős.

Ami talán még fontosabb, hogy amikor Jimmy Kimmel beszélget Jennifer Lawrence-szel, az a világon mindenhol izgalmasnak számít, különösen ha elkezdenek például konyakozni, és közben a színésznő olyan bejelentést tesz, amit másnapra kis túlzással a világ összes lapja megír. Hasonló érdeklődésre nyilván nem számíthatnak a hazai showműsorok. Ezt inkább vicces monológokkal, beszélgetésekkel és vaskos közéleti háttérrel, meg persze nívós vendégekkel lehetne pótolni. Ezzel szemben a magyar celebvilágból merítve az alkotók egy idő után egyre inkább „elhasználódott” hírességeket hívnak be, utóbb pedig – az ismétlődéseket kerülve – már kevésbé ismert emberekkel is meg kell elégedniük. Két éve Hajós András így beszélt erről az Origónak:

Nem azért nincsenek sztárjaink, mert itthon nincsenek tehetséges és érdekes emberek. (…) Itthon könnyen elérhetők az ismert emberek, össze lehet velük futni az utcán, ugyanazok az arcok kerülnek elő mindenhol, nem tud exkluzív tartalmat adni a televízió.

Ugyanebben a cikkben Jakupcsek Gabriella viszont azt állította, hogy

Ha a néző látott már két éve valami hasonlót a tévében, nem fog elkapcsolni onnan, hisz minden bizonnyal akkor mások máshogy beszéltek róla.

A nekünk nyilatkozó Lovász László szerint viszont mind a kettőjük mondandójában van igazság:

„Hajós egy late-night show formátumban lévő beszélgetésre gondol valószínűleg, és valóban kevés olyan van, aki egy közönség előtti beszélgetésben szórakoztató tud lenni – és nem csak úgy, hogy a házigazdának bele kell halnia abba, hogy szórakoztató beszélgetést csináljon. Jakupcsek szempontjából – és például a Lakástalkshow szempontjából, amit én csinálok, és amiben csak a Viasaton volt már vagy 80 vendég – az ilyen beszélgetős műsor mást szed ki az emberből, meg másról szól. Tehát ott én is azt gondolom, hogy nem fogy el a sztár, hogy meg tudok mutatni valakit úgy, abból egy nagyon jó adás lesz. És ezzel egyébként bekerül arra a piacra, ahol vendégként esetleg más műsorba is elhívják” – mondta. Szerinte tehát

a late-night show-k inkább elégetik a vendégeket, a beszélgetős műsorok pedig inkább termelik.

Arra a kérdésre, hogy miben lehet más egy amerikai sztárral beszélgetni, és miért van az, hogy az embernek sokszor az az érzése, hogy ők sokkal jobban pörögnek és rá vannak hangolódva a show-csinálásra, a műsorvezető így válaszolt:

„Az amerikai sztárok tudják, hogy szükségük van a jól sikerült megjelenésekre, nem szívességet tesznek, a filmbeli munkájukat kiegészítik ezek a megjelenések is, ugyanúgy a munkájuk része jónak lenni a kamera előtt és eladni a filmet a különböző szórakoztató műsorokban. Nyilván több a vendég, komoly egyeztetés előzi meg, ki hol jelenik meg és mikor. Ott viszont nem gond bemondani az NBC-n a beszélgetés végén, hogy vendégem új sorozata holnap este indul a FOX-on. Itthon ilyen elképzelhetetlen. Nálunk a Lakástalkshowba egyébként mindenki elengedte az arcait, a TV2 kivételével.”

Humorista jöhetne szóba

Ha eljátsszunk a gondolattal, és miért ne tennénk, hogy nálunk ki jöhetne szóba mint egy late-night show házigazdája, kézenfekvő, hogy előbb-utóbb a humoristákig jutunk. Lovász erről úgy nyilatkozott, hogy a humoristáknak valóban erős színpadi rutinjuk van és jól kezelik a váratlan helyzeteket.

Az RTL nekünk erre a kérdésre azt válaszolta, hogy „a late night show igen speciális műfaj. Olyan hiteles személyiségek kellenek hozzá, akik függetlenül gondolkodók, izgalmasak, magától értetődően elképesztő humoruk vannak, és egyéni világlátással rendelkeznek. Noha a stand up komedisták egyre erősödő vonalában vannak olyan karakterek, akik alkalmasak lennének egy ilyen műsorra, az ellenállás jelenleg épp az ő irányukból jön:

nem szeretnének ugyanis elköteleződni egy adott televíziós csatornánál, és emiatt az egyéb fellépési lehetőségektől elesni.

A képernyős jelenlét sok-sok munkát igényel és megújulást minden alkalommal, egy országos turnén el lehet mondani ugyanazt kétszáz alkalommal pont ugyanúgy.”

Kiemelt képünkön: Barack Obama a The Tonight Show Starring Jimmy Fallon  című műsorban. Fotó: Thomas A. Ferrara-Pool / Getty Images