Közélet

Hatmilliós számlát nyújtanak be a Számvevőszék összefestékezőinek

Bár az akció után vízzel lemosták a narancssárga festéket, a szervezet most jelentős kárról beszél.

Az Állami Számvevőszék azt írja, több mint hatmillió forintba került helyreállítani belvárosi épületüket, amelyet Gulyás Márton januárban narancssárga festékkel dobált meg. Az aktivista az ellen tiltakozott, hogy a szervezet ellenzéki pártokat büntetett meg a választás előtt olyan dolgokért, amelyek a korábbi ellenőrzésekkor, illetve a Fidesz esetében nem szúrtak szemet.

A Mérce akkor azt írta, véletlenül a szomszédos étterem falára is jutott festék, amit az aktivisták azonnal letöröltek, az akció után pedig a Számvevőszék dolgozói is nekiláttak a vízbázisú festék lemosásának, ami nyom nélkül el is tűnt. Ennek ellenére most a szervezet azt állítja, hogy „a porózus szerkezetű, antik kőburkolat apró réseiben több helyen megmaradt a narancssárga festék, egyes falrészek elszíneződtek, valamint az épület vakolata több helyen megrongálódott”.

A Számvevőszék szerint „a támadás elkövetői a nemzeti vagyont rongálták meg, az adófizető állampolgároknak okoztak kárt”, amelynek megtérítése érdekében megtették „a szükséges jogi lépéseket”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik