Közélet

Az új miniszter elégedett azzal, ahogy az állami vagyont kezelték az elmúlt nyolc évben

Bártfai-Mager Andrea a feltörekvő iparágakban is erősítené az állami részvételt.

A legfontosabb feladatok közé a 2010-ben elkezdett vagyonpolitika folytatását, a közvagyon gyarapítását és a vele való ésszerű gazdálkodást sorolta Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterjelölt az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén kinevezése előtti meghallgatásán hétfőn, Budapesten.

Bártfai-Mager Andrea megjegyezte: a nyolc évvel ezelőtt hivatalba lépett kormány előbb megállította az állami vagyon kiáramlását, majd a stratégiai elemeket visszaszerezte.

A tárca nélküli miniszterjelölt főbb feladatai között kiemelte az állami vagyonon belül azonosítani azokat a területeket, amelyek húzóágazatokká válhatnak, és amelyekhez szakpolitikai érdek fűződik, továbbá azoknak a vagyonelemeknek a kijelölését, amelyekre az államnak nincs szüksége.

A hosszú távú vagyonpolitika kidolgozásához a jelenlegi gazdasági helyzet megfelelő, túl van az ország az elmúlt fél évszázad legsúlyosabb pénzügyi-gazdasági válságán – vélekedett a miniszterjelölt. A magyar gazdaságpolitika jó irányba halad és globális szinten is kedvezőek a kilátások – tette hozzá.

Aktív tulajdonosi joggyakorlást lát szükségesnek a miniszterjelölt azokon a területeken, ahol alapvető az átalakítás igénye, például az egységes közműellátás tekintetében. Bártfai-Mager Andrea szerint meg kell erősíteni az állami részvételt a feltörekvő iparágakban is.

Az állami vagyon értéke megközelíti a 16 ezer milliárd forintot, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő által kezelt vagyon értéke 8600 milliárd forint – mutatott rá Bártfai-Mager Andrea utalva arra, hogy mekkora jelentősége van a várhatóan az irányítása alá tartozó területnek.

Az eddigi kormánybiztos, aki 2016 óta felelt a postaügyért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért, a továbbiakban a hozzá tartozó négy főbb terület aktualitásairól beszélt.

Ami a postát illeti, Bártfai szerint a cél hosszú távú stratégiával biztosítani a piaci nyereségességet.

A Magyar Fejlesztési Bankról szólva a miniszterjelölt felidézte, 700 milliárd forintnyi olyan finanszírozási igényt azonosítottak, amelyet a kereskedelmi bankok nem tudnak valamiért lefedni.

A Takarék csoportról szólva a tárca nélküli poszt várományosa rámutatott, az integráció után továbbra is az a cél, hogy a vidék bankja maradjon a csoport.

A közműszolgáltatás területén Bártfai-Mager Andrea többek között azt emelte ki, hogy a társaságok a jövedelmeket visszaforgatják a korszerűsítés érdekében.

Volner János (Jobbik) bizottsági tag kelebiai vasútvonal megépítésére vonatkozó kérdésére reagálva Bártfai-Mager Andrea azt válaszolta: „a közlekedési infrastruktúra kialakításáért nem a tárca nélküli miniszter lesz a felelős”. A szakmapolitikai koncepciók nem a vagyongazdálkodás területén fognak elkészülni, a vagyongazdálkodás az új struktúrában a szakmapolitikai célok megvalósításáért lesz felelős – tette hozzá.

Bősz Anett (Párbeszéd) bizottsági alelnök felvetésére reagálva a miniszterjelölt azt mondta, húsz éve külön él a gyerekei édesapjától, nincs közös vállalkozásuk, 2001 óta vagyonnyilatkozatot tesz, illetve nemzetbiztonsági átvilágításon is átesett azóta. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik