Közélet

Gyárfás megdöbbent és panaszt tett

Többórás vallomást tett Gyárfás Tamás a Fenyő-gyilkosság kapcsán. Ügyvédje panasszal élt ügyfele őrizetbe vétele miatt – tudtuk meg abból a Bánáti János által aláírt hivatalos közleményből, melyet az iroda küldött meg nekünk. Ezt írták:

„A Nemzeti Nyomozó Iroda Nyomozó Főosztálya 2018. április 17-én gyanúsítottként hallgatta ki Gyárfás Tamást, mert álláspontjuk szerint: »Megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 1998. február 11-ét megelőzően megbízta P.T.-t azzal, hogy Fenyő Jánost ölesse meg. A megbízást P.T. elvállalta és J.R. szlovák állampolgár felé azt közvetítette.« Gyárfás Tamás a gyanúsítás ellen panaszt jelentett be, és a leghatározottabban tagadta a terhére rótt cselekményt.

Több órás (sic!) vallomásában részletezte Fenyő Jánossal kialakult vitáját, majd az ezt követő megbékélést, és leírta P.T.-vel való kapcsolatát is.

A hatóság eljárása, így előállítása okán megdöbbenésének adott hangot, hiszen a korábban, a sérelmére elkövetett zsarolás miatt indult büntetőeljárásban mindig készséggel állt rendelkezésükre, és az ügy összes általa ismert részletét már feltárta.

A vallomás során a hatóság kérdéseire is mindenre kiterjedő, logikus válaszokat adott.

A Nyomozó Hatóság a kihallgatást követően határozatot hirdetett ki a 72 óráig tartható őrizetbe vételről, mely ellen szintén panaszt jelentettünk be.

Az őrizet letelte, illetve az esetleges kényszerintézkedés elrendelésére vonatkozó ügyészi indítvány bírósági elbírálását követően részletes tájékoztatást fogunk adni.”

Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik