Közélet
Budapest, 2016. április 24.
Gyárfás Tamás elnök a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) éves rendes közgyűlése elején a margitszigeti Thermal hotelben 2016. április 24-én. Gyárfás elsöprő többséggel kapott megerősítést az általa kért bizalmi szavazáson.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Sándor István: Két héttel a Fenyő-gyilkosság után már megrendelőként beszéltek Gyárfásról a rendőrségen

24.hu
24.hu

2018. 04. 18. 17:16

Két héttel Fenyő János halála után a rendőrségnek már voltak információi, hogy Gyárfás Tamás lehet Fenyő gyilkosainak a megbízója

– nyilatkozta Sándor István, az akkori ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság kiemelt főnyomozója a Zoom-nak. 

Sándor, akit „Papa”-ként ismert meg az ország és operatív tisztként vett részt a ’90-es évek olajügyek nyomozásaiban a lapnak azt mondta, egyik „téglája” hozta neki a hírt, hogy a Fenyő János médiamogul meggyilkolását egy másik „médiában utazó nagyvállalkozó” rendelte meg. Az illető meg is nevezte Gyárfás Tamást.

Később állítása szerint több forrásból is megerősítették, hogy Gyárfás megbízása több, az ilyesmire kapható nehézfiúnak és csoportnak fel lett ajánlva, sokmilliós díjazás ellenében. A 168 Óra közben arról ír, hogy az ügyben a napokban újabb letartóztatások várhatóak.

Gyárfást gyanúsítja a rendőrség Fenyő János megöletésével
Az úszószövetség volt vezetőjét és az egykori Nap TV tulajdonosát előállították.
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.