Közélet

Nem rejtegetheti tovább az MVM, hogy miért támogatta Orbán „civiljeit”

A Békemenet-szervező CÖF alapítványa félmilliárdot kapott az állami cégtől.

Jogerős ítéletben kötelezte a Fővárosi Ítélőtábla az állami MVM Zrt-t arra, hogy adjon ki minden olyan dokumentumot, amit a Civil Összefogás Közhasznú Alapítványnak megítélt támogatással kapcsolatban kezel – írja a pert elindító Átlátszó. Ez az az alapítvány, ami az Orbán Viktor melletti kiállásként Békemenetet szervező CÖF mögött áll, mint jogi személyiséggel rendelkező szervezet, és 508 millió forintot kapott az MVM-től.

Az MVM arra próbált hivatkozni, hogy a támogatást nem közpénzből, hanem saját forrásból fedezte, de az Átlátszó szerint ez a védekezés eleve esélytelen volt, ugyanis a vállalat nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű vagyonkörbe tartozik, amiben az állami részesedés mértéke legalább 75%+1 szavazat. Így főszabályként köteles a nyilvánosság előtt számot adni az általa kezelt adatokról.

Próbáltak azzal is érvelni, hogy „üzleti titok” a támogatással kapcsolatos folyamat és az annak végén született megállapodás, de ez sem volt sikeres a perben, mert a CÖKA támogatására nem az MVM üzleti tevékenysége keretében került sor. Egy másik érv szerint a kért dokumentumok olyan döntéselőkészítő adatokat tartalmazhatnak, amelynek nyilvánosságra kerülésével a döntésben résztvevők törvényes jogai sérülhetnek az MVM szerint.

Az utóbbi érvelést azzal söpörte le a bíróság, hogy az iratokból semmi nem derül ki arról, hogy milyen mérlegelés alapján döntöttek a félmilliárd forintból, ahhoz pedig hozzájárult az Átlátszó, hogy a neveket takarják ki az iratokból, mert a folyamat és a megállapodások fontosak számukra.

Ennek ellenére az MVM még megpróbálkozott azzal fellebbezésében, hogy kimondassa másodfokon, hogy a megállapodás nem tartozik az információszabadságról szóló törvény hatálya alá, az Ítélőtábla azonban arra jutott, hogy az elsőfokú bíróság helyes indoklással hozott döntést. Így elvileg néhány héten belül megismerhető lesz a támogatás teljes dokumentációja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik