Közélet

Megint hatalmas lehet a kormányellenes tüntetés

Nagyon nagy tüntetésre és nagyon nagy bejelentésre készülnek Gulyás Balázsék szombaton a Kossuth téren.

A múlt szombati százezres méretű kormányellenes tüntetésnek hamar kiderült, hogy lesz folytatása, egy héttel későbbre jelentették be a szervezők a következő eseményt. Gulyás Balázs, a Mi vagyunk a többség tiltakozás szervezője arról beszélt a Hvg.hu-nak, hogy kiemelkedően sokan jelezték, hogy elmennek a folytatásra.

A Facebookon 16 ezer ember jelezte részvételét, 45 ezer az érdeklődését.

Gulyás elmondta, ha valóban Soros György finanszírozta volna a tüntetést, „akkor biztos jobb lett volna a hangosítás”. Úgy tudni, már hétfőn meglett a pénz a második etaphoz. Azonban a most következő Kossuth téri tüntetésen kívül is lesz még valami Gulyás szerint. Ötletek már persze voltak: tüntetéshullám, polgári engedetlenség, mozgalom, de Gulyás azt mondta:

Nem lőnénk el minden meglepetést szombat előtt. Ha a második tüntetés után megbukik az Orbán-kormány, nyilván nem kell harmadik. Vizsgáljuk az eszközöket és nem a Fidesz szeme láttára zsűriztetnénk.

Azt ő is belátja, hogy kevés az esély új választás kiírására, inkább konkrét ügyek mentén akarnak nyomást gyakorolni a kormányra. Az ellenzéket is nyomni akarják afelé a megoldás felé, hogyha választás van, akkor egy ellenzéki induljon a fideszessel szemben. Gulyás szerint egy tanulási folyamat elején vannak a választók, később a jelenleginél többen fogják támogatni az esetleges egyetlen ellenzéki jelöltet, még ha nem is a kedvenc pártjukból jött.

Így vonult Soros százezres, fegyvertelen zsoldosserege
No, lássuk hát képeken is, többség volt-e a szombat esti többség!

Abban reménykedik, hogy most szombaton a civilek és az ellenzéki pártok képviselői felállnak majd a színpadra. Ez volt a terv múlt szombatra is, de a pártok egy része elutasította. Azóta a Jobbik bejelentette, most se fog ilyet tenni, mert nem akarja, hogy elvesszen a tüntetés civil jellege. A vidéki szavazókat amúgy Gulyás szerint is nehéz lesz megszólítani, ez lesz a fő feladat.

(Kiemelt kép: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik