Nem érte váratlanul a leváltása Mendrey Lászlót, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) korábbi elnökét.
Ez már egy két éve tartó folyamat, akkor került vissza az országos választmány tagjai közé egy fiatalember. Azóta állandóan lehetett érezni a feszültséget, folyamatos volt a nyomás
– nyilatkozta lapunknak Mendrey, aki nevet nem említett, de nem nehéz kitalálni, hogy az új elnökre, Szűcs Tamásra gondolt.
A PDSZ választmányának több tagja a teljes felügyelőbizottsággal együtt még januárban lemondott, ekkor már biztos volt, hogy Mendreynek is hamarosan távoznia kell pozíciójából.
A PDSZ hétfői közleményében arról ír, hogy „az ellentétek elsősorban az Országos Választmány tagjainak többsége és a PDSZ elnöke között keletkeztek, melynek során az elnök vezetési módszereit és szaktudását érte a legtöbb kritika”.
Mendrey a szaktudását érintő kritikákat egy előrángatott kifogásnak nevezte, a vezetési módszerekben viszont – elismerte – valóban voltak nézetkülönbségek. Az egyik választmányi tag ugyanis azt szerette volna, hogy Mendrey csak szóvivő legyen, ő viszont ragaszkodott önálló jogköréhez. Azt még pontosan nem tudja, hogyan tovább, de mint mondta, abban biztos, hogy nem fogja befogni a száját.
Már belül látszott, hogy mi lesz kívül
Szűcs Tamást is megkérdeztük, mire gondoltak akkor, amikor Mendrey szaktudását kifogásolták. Szerinte a korábbi elnöknek gondjai akadtak a folyamatosan változó jogszabályok ismeretével és értelmezésével.
A PDSZ-nek egyetlen fizetett alkalmazottja van, az elnök. Az ő feladatköre nem merülhet ki abban, hogy csak sajtótájékoztatókat tartson
– nyilatkozta lapunknak Szűcs, aki úgy gondolja, a szervezet vezetőjének a választmány döntéseit kellene végrehajtania. Szűcs szerint viszont gyakran nem ez történt, ezen pedig ő változtatni szeretne, ezért is lett ő ügyvezető, és nem elnök. Nem akarja, hogy legyen egy első számú ember, testületi vezetést szeretne, erősebb kontrollt.
Szűcs egyébként 2006-tól 2010-ig a Fidesz tagja volt, de már 2009-ben jelezte, hogy el szeretné hagyni a pártot, mert ahogy ő mondja,
már belül látszott, hogy mi lesz kívül.
Kérdésünkre, hogy a szakszervezet kormánykritikus marad-e, azt válaszolta, egy szakszervezetnek egy kicsit mindig ellenzékinek kell lennie, ebben szerinte a PDSZ-nek bőven van gyakorlata, a kormánynak viszont egyre kevésbé ízlik ez.
A civil szférának egyre nagyobb jelentősége van ebben az izgalmas politikai helyzetben, ezért a mi célunk, hogy még nagyobb lendülettel, még gyorsabban reagálva, akár még harcosabb kormánykritikával kezdjük meg munkánkat
– jelentette ki Szűcs, aki szerint a rendszerváltás óta a legnagyobb rombolást a Fidesz hajtotta végre az oktatásban.
Kiemelt kép:Marjai János/MTI