Közélet

A Nyugat nem hanyatlik, hanem kenterbe ver minket

A kormánypárti politikusok folyamatosan az „elveszett" nyugati nagyvárosokkal ijesztgetnek, pedig nemcsak Bécs, hanem ezek is sokkal élhetőbb helynek számítanak, mint a magyar főváros.
  • Ha a következő kormány változtat a migrációs politikán, olyan jelenségekkel kell szembesülni, mint amelyeket nap mint nap lehet látni Nyugat-Európában.
  • Képzetlen migránsok tömegei és magas munkanélküliség Nyugat-Európában.
  • Nyugat-Európa az önfeladás állapotában van, de Magyarországot nem kényszeríthetik erre.

Ezek a mondatok mind a Fidesz honlapjáról származnak az elmúlt néhány hónapból. A kormánypárt kommunikációja mostanában elég erőteljesen ráfeküdt arra, hogy a nyugat-európai állapotokkal szembehelyezze hazánk helyzetét, a fő narratíva nagyjából az, hogy amíg az olyan városokban, mint Bécs vagy Brüsszel a bevándorlás miatt kaotikus állapotok uralkodnak, addig Magyarországon még mindig biztonság és nyugalom van.

Ennek a folyamatnak egy ékes példája volt Lázár János bécsi videója, ami ugyanezen az elven alapult: a miniszter elment az osztrák főváros egyik kerületébe, hogy vészjósló mondatai közben meg is mutassa, mi várna a magyar városokra, ha a kormány nem védené meg őket bevándorlók tömegétől.

Lázár no-go zónájában él a bécsi magyarok nagy része
Lázár János után elmentünk a retteget bécsi városrészbe, Favoritenbe, ahol találkoztunk a Lázár-videó egyik szereplőjével is.

A videó megtekintése közben valószínűleg sokaknak eszébe jutott, hogy Bécset egyébként mindeközben a legkellemesebb városok között tartják számon évek óta. A Mercer üzleti tanácsadó cég minden évben elkészíti a világ legélhetőbb városainak ranglistáját, és a videó megjelenése idején még a 2018-as számok ugyan nem voltak ismertek, viszont egy gyors keresés után mindenki megbizonyosodhatott arról, hogy ezt a listát a tavalyi évben is Bécs vezette.

Ezek után a Mercer kedden, mintha csak a magyar választásba akarna beavatkozni, nyilvánosságra hozta 2018-as listáját is, a rangsor élén pedig hogy, hogy nem, újra Bécs szerepelt.

Az 1,8 millió lakosú osztrák főváros kilencedik éve vezeti a toplistát élénk kulturális életével, jó egészségügyi ellátásával és mérsékelt lakhatási költségeivel.

A tanácsadó cég 231 nagyvárost vizsgált meg, mindegyik esetben az ott dolgozó külföldiek szempontjából fontos tényezőket vették figyelembe. A szempontok között szerepelt többek között a politikai stabilitás, egészségügy, oktatás, bűnözés, szabadidős és sportlehetőségek is.

Bécs
Fotó: Thinkstock

A ranglista első tíz helyén szereplő nagyvárosok közül nyolc Európában található, a második helyen Zürich szerepel, a harmadikon Auckland és München osztozik.

Budapest a 76. a listán.

Azonban nem Bécs az egyetlen, amelyet a kormány kommunikációja veszélyes, romló nyugat-európai városként próbál beállítani. Mint kiderült, Lázár bécsi videója egy sorozat első része volt, hiszen Deutsch Tamás Brüsszelben folytatta a Miniszterelnökséget vezető miniszter rettegését.

Néhány napja Semjén Zsolt is beállt a sorba, ő egy Békés megyei városban beszélt az olyan megszokott sémákról, mint hogy „a migráció egy olyan dolog, ami utólag nem tehető jóvá”, vagy hogy ha most elrontjuk, sosem szabadulunk meg az iszlám inváziótól. Ezek után ő is rátért a Nyugat-Európában leselkedő veszedelmekre, azt mondta,

Hollandia, Franciaország, Brüsszel és Németország már elveszett, ezért bizonyos értelemben az ő véleményük nem érdekes számunkra, de mi még élhetünk magyar életet.

Hogy miért pont ezekkel a helyekkel példálózott, vagy hogy került a felsorolásba három ország közé egy főváros, azt sajnos nem tudni.

Korábban Hidvéghi Balázs is hasonlóan sötét képet festett Nyugat-Európa állapotáról, ő többek közt azt mondta:

mi mindig is az egyenes beszéd hívei voltunk: a migránst migránsnak, a no-go zónát no-go zónának kell nevezni, sőt nyíltan beszélni kell mindarról, ami Európában zajlik.

A Fidesz kommunikációs igazgatója egyenesen kijelentette, hogy Bécs, Firenze, Brüsszel, Berlin, Párizs, Róma, London, Stockholm a bevándorlás első áldozatai. És ha április 8-án „Soros emberei” alakítanak kormányt, akkor Budapestre és Magyarországra is ez a sors vár.

A stockholmi központi pályaudvar
Fotó: Rob Cousins / AFP

A Mercer ranglistáján pedig látszik, mi is ez a sors. A Semjén által emlegetett „elveszett” Hollandia fővárosa, Amszterdam a világ legélhetőbb nagyvárosainak listáján a 12. helyen áll, Brüsszel pedig a 27.

Semjén szerint Németország is menthetetlen már, a Mercer listája szerint viszont korántsem. A világ legélhetőbb városainak listáján

  • München a 3.,
  • Düsseldorf a 6.,
  • Frankfurt a 7.,
  • Hamburg a 19.,
  • Nürnberg a 23.,
  • Stuttgart pedig a 28.

A Hidvéghi Balázs által emlegetett városok között ott van Firenze, ami a 382 ezer lakójával nem számít olyan nagyvárosnak, ami felkerült volna a Mercer listájára, Olaszországból csak Róma került fel a listára, az olasz főváros az 57.

A kommunikációs igazgató említette még Londont, a brit főváros a 41., Stockholm a 23., Párizs pedig a 39. helyet foglalja el.

A Mercer jelentésében jelezte, hogy Stockholm az elmúlt egy évben három helyet esett vissza, viszont Oslo és Lisszabon előrébb került a listán, előbbi hat, utóbbi öt helyet javított.

Az elemzés szerint az elmúlt 20 évben a legtöbb kelet-európai nagyvárosban javultak az életkörülmények.

A megnövekedett életszínvonalnak, a versenyképes munkaerőpiacnak és a tehetségeknek köszönhetően sok ilyen város vált vonzóvá a multinacionális vállalatok számára

– mondta el Martine Ferland, a Mercer európai és csendes-óceáni térséggel foglalkozó elnöke, egészségügyi társelnöke. Budapest tavaly a 78. helyen állt, azaz két pozíciót javított.

Így is látható azonban, hogy amíg a kormánypárti politikusok azzal riogatnak, hogy Budapest és Magyarország is a bevándorlás következtében a hanyatló Nyugat sorsára jut, addig minden általuk emlegetett nyugat-európai város élhetőbb helynek számít, mint a magyar főváros.

Kiemelt kép: Ludovic Marin / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik