Közélet

Az iskolaigazgató szerint fenyegetéssel csikarta ki a tankerület a lemondását

Spirk József
Spirk József

újságíró. 2018. 02. 16. 17:33

Azt állítja, a tankerületi vezető fenyegetésének hatására írta alá a lemondó nyilatkozatát somlóvásárhelyi iskola volt igazgatója. A sikeres pedagógiai programokat meghonosító, és több jelentős összegű pályázaton nyerő közoktatási intézmény korábbi vezetője a munkaügyi bíróságtól kéri, hogy mondja ki a lemondás semmisségét. A tankerület vezetője még a helyi plébánost is bepanaszolta a veszprémi püspöknél, amiért aláírást gyűjtöttek az iskolaigazgató mellett.

Martonné Vathy Hedvig, aki több mint 30 éve dolgozott a somlóvásárhelyi általános iskolában, és 10 éve vezette az intézményt, tavaly év végén vesztette el állását.

A 24.hu januárban adott hírt arról, hogy Egyházi Andrea, a pápai tankerület igazgatója december 8-án egy kisebb csapattal „rajtaütött” a falusi iskolán, majd több órás, zárt ajtók mögötti tárgyalás után az igazgatónő lemondólevelével távozott a helyszínről.

Martonné a napokban bíróságon támadta meg az eljárást.

A munkaügyi bíróságra  beadott keresetlevélben azt kéri, hogy a bíróság mondja ki a lemondás semmisségét és érvénytelenségét, mert nem saját elhatározásából, hanem kényszerítés hatására írta alá a nyilatkozatot – tudta meg a 24.hu.

Martonné álláspontja szerint az iskola által elnyert pályázatok kapcsán novemberben alakult ki konfliktus a tankerület vezetőjével. Az intézmény konzorciumban 2017-ben három uniós pályázaton összesen 160 millió forint támogatást nyert el, de a pénzből eddig egy fillér sem érkezett az egykor a vörösiszap-katasztrófa által sújtott településre, mert a tankerület számláján keresztül kellene, hogy érkezzen az utalás. Pápán pedig blokkolták a kifizetéseket.

A keresetlevél szerint miután Egyházi Andrea és 6 fős csapata minden előzetes értesítés nélkül megjelent Somlóvásárhelyen. Martonné ezt így idézi fel:

Mindenkitől elzárva, több órás pressziónak, fenyegetésnek tettek ki, olyan körülmények között, amelynek hatására a magával hozott jogásszal megíratott és elém tett lemondást és áthelyezést tartalmazó iratot aláírtam anélkül, hogy ez ténylegesen szándékomban állt volna. Az események hatására idegileg kikészültem, teljesen összeroppantam és jelenleg is keresőképtelen vagyok.

A pápai tankerület vezetője nem volt tekintettel az előírásokra sem, hogy a közoktatási intézményekben nem lehet azonnali hatállyal lemondani, két hónap a lemondás időtartama. Egyházi Andrea azonban még aznap, december 8-án utódot nevezett ki Martonné helyére.

Egyhazi Andrea, a pápai tankerület igazgatója
Fotó: kk.gov.hu

A 24.hu információja szerint az ügyet az alapjogok biztosa is vizsgálja, és a szülők is próbálják különféle akciókkal elérni a döntés megváltoztatását. A szülők a somlóvásárhelyi katolikus plébános támogatásával petíciót írtak Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek, valamint Egyházi Andreának is.

A tankerület vezetője az aláírásgyűjtés miatt a veszprémi püspöknél, Márfi Gyulánál is bepanaszolta a falu papját.

Az ’50-es éveket idézi az a módszer, amikor titkos jelentésben akarják megfélemlíteni magas pozícióban ülő emberek az egyház tagjait

– mondta a 24.hu-nak Kocsis Tamás. A plébános elképesztőnek tartja, hogy a tankerület vezetője, aki alig néhány alkalommal járt a településen, vele is egyetlen egyszer találkozott, lesöpri az asztalról a helyiek véleményét, és még retorziókat is akar azok ellen, akik fel mernek szólalni a döntése ellen.

Kiemelt képünkön Martonné Vathy Hedvig látható a jobb oldalon.
Fotó: Facebook / Somlóvásárhelyi Széchenyi István Általános Iskola

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

„Csak attól félek, hogy elhányom magam”

Miért tartja magát hunnak a magyar?

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.