Közélet

Itt vitáznak a miskolci jelöltek

A Gulyás Márton-féle Közös Ország Mozgalom 15 egyéni választókerületben szervez képviselőjelölti vitákat, és rendelt közvélemény-kutatást, hogy segítsen eldönteni az ellenzéki pártoknak, hol ki a legesélyesebb induló – azaz kinek lehet esélye legyőzni a Fideszt.

Ma Miskolcon, az 1-es számú választókerület jelöltjei vitáznak. A meghívottak:

  • Debreczeni József – Demokratikus Koalíció
  • Csöbör Katalin – Fidesz-KDNP
  • Jakab Péter – Jobbik
  • Csoma László – LMP
  • Szopkó Tibor – Momentum.

A Fidesz eddig egyetlen vitán sem vett részt, pedig már jó párat tartottak, a hétfői belvárosi eseményről mi magunk is tudósítottunk.

Miskolcon 2014-ben nagyon szoros volt a verseny a Fidesz, az MSZP és a Jobbik között. Abban a körzetben, amely a választási Csatatér-sorozatunknak is a része, a szocialista Varga László jelölt győzött, az 1-esben pedig, ahol most a vitát tartják, kis különbséggel a fideszes Csöbör Katalin. Ehhez a választókerülethez tartozik az avasi lakótelep is.

A miskolci vitát itt követhetik élőben:

Közzétette: Slejm – a torkon ragadt politika – 2018. február 14.

A vita végeztével riporttal jelentkezünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik