A legendás bűnüldöző, aki megbuktathatja Trumpot

A republikánus és demokrata politikusok ritkán szoktak egyetérteni bármiben is. De amikor tavaly májusban az igazságügyi minisztérium Robert Muellert bízta meg a Trump-kampány orosz kapcsolatainak kivizsgálásával, mindkét oldal lelkesen üdvözölte a választást. Az FBI-t 12 éven át vezető büntetőjogász ugyanis makulátlan hírnévre tett szert több évtizeden át tartó bűnüldözői karrierje alatt; ő a teljesen apolitikus bűnüldöző, akiről biztosan tudni lehet, hogy független nyomozást folytat majd le.

A republikánus Mueller már ügyészként komoly tiszteletet harcolt ki magának mint kőkemény büntetőjogász, aki a munkájának él, és komolyan veszi esküjét, amely szerint a törvények betartatása a feladata. Olyan ember, akinek csak az okozott örömet, ha rosszfiúkat zárhatott rács mögé, és bár lett volna rá a lehetősége, hogy sikeres és jól jövedelmező karriert fusson be a magánszektorban, ő inkább a közszolgálatot választotta. Mindezt szép csendben, távol a rivaldafénytől, ahogy egy vérbeli közszolgához illik.

A közszolgálat mindenek előtt

Mueller egy tehetős manhattani család gyerekeként született 1944-ben, és gyerekkorát Philadelphia egyik előkelő negyedében töltötte. Apja, aki a második világháború alatt a haditengerészetnél szolgált, a mezőgazdaságtól a csomagolóiparig számos területen érdekelt DuPont vállalat vezetőségében dolgozott, anyja pedig a híres Truesdale család sarja volt. A már nevében is a kékvérűségét jelző Robert Swan Mueller III. az egyik legtekintélyesebb, elit bentlakásos középiskolában tanult, a New Hampshire-i, St. Paul’s Schoolban. Iskolatársai között volt John Kerry, a Demokrata Párt 2004-es elnökjelöltje és későbbi külügyminisztere.

A  közszolgálat fontosságát tanító középiskola elvégzése után Mueller a Princeton egyetemre került. Miközben ebben az időben a legtöbb egyetemista azon gondolkodott, hogyan tudná megúszni, hogy elvigyék Vietnamba harcolni, Mueller önként jelentkezett a tengerészgyalogságba, követve iskolatársa és barátja, David Hackett példáját, aki 1967-ben halt meg a vietnami háborúban.

Mueller egy évet töltött el szakaszvezetőként Vietnamban, ahonnan a hősiességért járó Bronz Csillag éremmel és a harc közben szerzett sebesülésért járó Bíbor Szívvel tért haza.

Azzal soha nem dicsekedett, hogy ezeket miért kapta, ritkán adott interjúiban sem szívesen beszélt erről. Robert Kessler újságírónak csak annyit mondott, hogy „belekeveredett pár tűzharcba”, hozzátéve, hogy a kitüntetéseket soha nem azért kapják, amiért igazán megérdemelnék.

Elmondása szerint szerencsésnek tartotta magát, hogy élve tért vissza Vietnamból, és részben talán ez késztette arra, hogy a közszolgálatot válassza. Leszerelése után a Virginia egyetemen szerzett jogi diplomát, és bár már akkor az FBI-t nézte ki magának, végül ügyészként helyezkedett el. Elsőként San Franciscóban dolgozott, ahol hamar a büntetőjogi főosztály vezetője lett, majd 1982-től a bostoni szövetségi ügyész hivatalába került, ahol helyettes ügyészként korrupciós ügyekkel, pénzmosással és egyéb pénzügyi csalásokkal foglalkozott.

Bostonban annyira sikeres volt, hogy főnöke, William Weld távozása után Ronald Reagan akkor elnök szövetségi ügyésznek nevezte ki. Ezután – egy ügyvédi irodánál tett rövid kitérő után – George H. W. Bush elnöksége alatt felkérték, hogy lássa el a legfelsőbb ügyészség szerepét is betöltő igazságügyi minisztérium egyik magas rangú pozícióját, és a büntetőügyekért felelős vezető ügyészként (assistant attorney general for the criminal division) felügyelje a Manuel Noriega panamai diktátor ellen indított pert. Emellett olyan nagy ügyeken dolgozott, mint a Lockerbie-merénylet elkövetői, valamint  John Gotti maffiafőnök, a New York-i Gambino család vezetője ellen indított eljárások.

„Mindig is imádtam a nyomozásokat”

Bill Clinton megválasztása után a republikánus Mueller a nagynevű bostoni ügyévi iroda, a Hale and Dorr (most WilmerHale) washingtoni irodájának a munkatársa lett, de teljesen nyilvánvaló volt, hogy a védelem nem az ő világa.

„A lelke mélyén mindig is ügyész maradt” – mondta róla egyik akkori főnöke, Lee Rawls. Elmondása szerint amikor egyszer felkérték, hogy lássa el a cég egyik börtönben ülő ügyfelének a védelmét, Mueller csak annyit mondott: a börtönbüntetéssel „azt kapta, ami jár neki”.

1995-ben végül felhívta Eric Holdert, a washingtoni szövetségi ügyészt, közölve, hogy az ügyészség gyilkossági csoportjánál szeretne dolgozni a fővárosban. „Őszinte volt velünk, és felismerte, hogy ő a szíve mélyén ügyész” – mondta William Lee, a Hale and Dorr irodavezető ügyvédje. Holder – aki később igazságügyi miniszter lett – persze gondolkodás nélkül igent mondott az ajánlatra, és azonnal alkalmazta Muellert.

Aki 50 évesen, feladva évi 400 ezer dolláros fizetését örömmel vetette bele magát a munkába, egy olyan állásban, amit egyébként frissen végzett jogászok szoktak betölteni. „Mindig is imádtam a nyomozásokat” – mondta egy interjújában.

És a nyomozók is imádták a minden részletre odafigyelő, fegyelmezett Muellert, aki még arra is rászánta az időt, hogy ügyészektől szokatlan módon ellátogasson a tetthelyekre, és személyesen hallgassa ki a szemtanúkat. Hogy mennyire élvezte a feladatot, jól mutatja, hogy a  telefont azzal vette fel,  hogy:

Mueller, gyilkosság.

Felkavarta az állóvizet

De nem sokáig volt egyszerű ügyész. 1998-ban Bill Clinton demokrata elnök szövetségi ügyésznek nevezte ki a kaliforniai San Franciscóba, ahol szétesőben lévő hivatal rendbe szedése volt a feladata. Kíméletlen tempóban látott munkához. A híresen munkamániás Mueller, aki minden munkahelyén elsőként érkezett és utolsóként távozott, megállapította, hogy az emberek túlságosan elkényelmesedtek, túl későn érkeznek be dolgozni, és az sem tetszett neki, hogy elmennek ebédelni. (Ő az asztalánál evett.)

Ahogy helyettese, Beth McGarry fogalmazott, „megszüntette a letargiát” az ügyészi hivatalban, ahol mindenkit arra kötelezett, hogy újra felvételizzen az állásáért. A hatékonyság növelésére az új technológiákat előszeretettel alkalmazó Mueller egy teljesen új, számítógépes ügyviteli rendszert vezetett be, amit később az egész országban alkalmazni kezdtek. És ő volt az első az országban, aki saját weboldalt készíttetett az ügyészi hivatalnak, valamint az első számítógépes bűnözéssel foglalkozó osztályt is ő hozta létre.

Emellett mindenkinél több nőt és kisebbségit alkalmazott, de nem azért, mert konkrétan ez lett volna a célja. Ő csak azt nézte, hogy valaki megfelelő-e a munkára, elég felkészült-e, és figyelmen kívül hagyta a származást vagy a jelentkező nemét. És bár republikánus volt, nagyszerűen tudott együtt dolgozni azokkal, akik az ellenkező politikai oldalon álltak. „Liberális demokrata vagyok, és védőügyvéd, így semmiben sem értünk egyet, de mégis barátság alakult ki köztünk” – mondta róla egy washingtoni ügyvéd.

Elnökkel is szembeszálló FBI-igazgató

Ez a pártatlanság nagy hasznot hozott számára, amikor 2001-ben George W. Bush őt jelölte az Szövetségi Nyomozóiroda, az FBI új igazgatójának. Mueller jelölését a kongresszus a republikánusok és a demokraták támogatásával, teljesen egyhangú döntéssel hagyták jóvá. Így megkezdhette élete legnehezebb feladatát, a súlyos gondokkal küzdő FBI rendbeszedését.

Az elődje alatt elmaradottá vált szervezet átalakítása és modernizálása már önmagában monumentális és szinte lehetetlen feladatnak tűnt. Mueller ráadásul egy héttel a szeptember 11-i terrortámadások előtt tette le hivatali esküjét, így amikor a repülőgépek becsapódtak a Világkereskedelmi Központba és a Pentagonba, még éppen csak ismerkedett az ügynökséggel.

Kritikusai, akik stílusát túlságosan fellengzősnek és keménynek találták, már jelölésekor abban reménykedtek, hogy pár hónap alatt össze fog omlani a feladat súlya alatt. Nagyot tévedtek.

Mint kiderült, Mueller a lehető legtökéletesebb ember volt arra, hogy bevezesse a 21. századba az FBI-t, és bár követett el hibákat, szinte mindenki egyetértett abban, hogy senki sem végezhetett volna nála jobb munkát.

Igazgatói ideje alatt történetének legnagyobb változásán esett át az FBI, amit a csak és kizárólag a bűncselekmények felderítésével foglalkozó nyomozóhivatalból a terrorizmus ellen is küzdő hírszerzési szervezetté alakított át. Ugyanakkor sikeresen ellenállt a politikai nyomásnak, ami feldarabolta volna a nagy hagyományú szervezetet különálló rendfenntartó és hírszerzési ügynökséggé.

„Alapjaiban változtatta meg a szervezetet azzal, hogy vezető pozíciókba nem ügynököket, hanem az adott szakterületeket specialistáit nevezte ki” – mondta el Donald Pakham, akit Mueller egy olajipari cég, a BP HR-osztályáról csábított el, hogy az FBI személyzeti főnöke legyen. Rendszeresen járt üzleti iskolákba, hogy elhappolja a tehetséges fiatalokat, hogy a lehető legjobb szakembereket szerezze meg.

Munkastílusa is jelentősen különbözött elődjétől, akinek meg volt az a szokása, hogy megbüntesse azokat, akik rossz híreket közöltek vagy nem értettek egyet vele. Mueller azonban azokat büntette, akik nem közölték vele a tényeket, vagy felkészületlenül kerültek elé. Ha valaki úgy ment hozzá, hogy nem tudott mindent, azonnal kérdések sorával jelezte, mi hiányzik. Az üzenet egyértelmű volt: ne gyere elém vissza addig, amíg nem vagy meg a válaszokkal. Akik nem feleltek meg szigorú elvárásainak, azokat szép csendben kiszorította.

Elvárta, hogy az emberek kemény dolgozzanak, és hajtotta is őket, de közben ő is őrült munkatempót diktált. Rendszeresen reggel hatkor érkezett be hivatalába, és nagyjából este hétkor indult haza. „Egy sebességet ismer, és az eléggé könyörtelen” – mondta róla egyik irodavezetője, Lisa Monaco.

 Olyan, mint egy tipikus volt tengerészgyalogos: kemény, komoly és nem viseli el a hülyéket

– fogalmazott Michael R. Bromwich, aki az igazságügyi minisztériumnál dolgozott együtt vele.

Ez persze nem tetszett mindenkinek. Voltak, akik túlságosan fellengzősnek, túl keménynek találták, mert olyan volt, mint egy kiképzőőrmester, aki szeretett parancsolgatni, és nem tűrte az ellenkezést. Egy meetingen az Utolsó esély című tengeralattjárós filmből idézve kijelentette: „Azért vagyok itt, hogy megvédjem a demokráciát, nem azért, hogy gyakoroljam”.

A nagy többség azonban óriási tisztelettel tekintett rá. „Nagyon tisztelem, bár néhányszor szétrúgta a seggem” – mondta egyik munkatársa, James Bernazzani. Egy másik beosztottja szerint pedig „olyan ember volt, akinek jól akartál dolgozni.”

Mindeközben mindent megtett, hogy az FBI független legyen a politikai nyomástól és befolyástól, és vállalta a kemény politikai harcot is, hogy ezt elérje. Kétszer is szembeszállt például az őt kinevező George Bush elnökkel.

Először 2004-ben, amikor a Bush-kormányzat megpróbált engedélyeztetni az igazságügyi miniszterrel egy olyan titkos lehallgatási programot, amiről közben az minisztérium jogtanácsosi hivatala (Office of Legal Counse) megállapította, hogy nem felel meg a jogszabályoknak. Miután ezt megtudta, a híresen szabálykövető, a törvényességet mindenek elé helyező FBI-igazgató megfenyegette az elnököt: az igazságügyi minisztérium több vezetőjével együtt lemond , ha abban a formában engedélyezi a programot. Bush végül kénytelen volt meghátrálni.

Aztán két évvel később újra megtette, a korrupcióval gyanúsított demokrata képviselő, William Jefferson elleni nyomozás alatt. Ügynökei egy bírósági engedéllyel a birtokukban házkutatást tartottak a politikus kongresszusi irodájában, és lefoglaltak több iratot. Ettől mindkét párt kiborult, és Bush, engedve a politikai nyomásnak, utasította az FBI-t, hogy adják vissza az iratokat. Mueller ekkor tudatta az elnökkel: előbb mond le, minthogy átadjon törvényesen megszerzett bizonyítékokat. Az elnök végül visszavonta az utasítást. Jeffersont pedig később elítélték korrupció miatt.

Mueller végül kitöltötte tíz évre szóló megbízatását, és J. Edgar Hoover után ő lett a leghosszabb ideig hivatalában lévő igazgatója az FBI-nak. Annyira jó munkát végzett, hogy a demokrata Barack Obama külön kérte a kongresszust, hogy két évvel hosszabbítsák meg kinevezését, amit egyhangúan jóvá is hagytak.

Amikor Garrett M. Graff történész-újságíró még 2008-ban megkérdezte tőle, hogy mik a tervei lemondása után, Mueller az irodájából a washingtoni bíróság épületére mutatott, és csak annyit mondott: „Emberölés!”  Helyettese, John Pistole aztán pontosította Graffnak: „Azt hiszem, (Mueller) akkor lenne a legboldogabb, ha emberölési ügyekkel foglalkozna”.

Mueller végül nem tért vissza gyilkossági ügyekkel foglalkozó ügyésznek, de nem panaszkodhat. 14 évvel az FBI-tól történt távozása után megkapta élete legnagyobb feladatát, és az amerikai történelem talán legfontosabb nyomozását végezheti, ami mellett még a Richard Nixon lemondásával végződő Watergate-botrány is eltörpülhet.

Donald Trumphoz egyre közelebb kerül végzete

Öt hónapja kezdte meg nyomozását az amerikai elnök orosz kapcsolatait vizsgáló különleges ügyész, aki sokak reménye szerint a vádlottak padjára küldi Trumpot.

Kiemelt kép: Chip Somodevilla / Getty Images