Közélet

100 milliárdot toltak saját cégükbe a Matolcsy-alapítványok

2017 végén vállalati kötvény formájában közel 100 milliárdot tettek saját cégükbe a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványai, így már összesen 150 milliárd forintot tettek bele vállalalati kötvények formájában – többek között ez derült ki azokból az adatokból, amelyet a vagyonkezelőjük, az Optima Zrt. adott ki közérdekűadat-igénylésben a Zoom.hu-nak. Az alapítványok összvagyona 268,5 milliárd forint volt, azt azonban nem tudni, hogy pontosan hogyan fektették be a pénzüket, mert az alapítványok cégei ezt nem árulták el.

A pénzek átcsoportosítására a lap szerint magyarázat lehet az a nagyszabású ingatlanfejlesztés lehet, amely Budapesten, a Váci úton készül. Ahogy arról korábbi cikkünkben írtunk, az új negyedben 150 ezer négyzetméter iroda épül, a fennmaradó 50 ezer négyzetméteren üzletek, szolgáltatói bázisok, lakások, új, revitalizált közterek, parkok is lesznek majd.

Matolcsyék luxuslakásokat építhetnek a Váci út környékére
Berobbannak a lakáspiacra a jegybanki alapítványok, és ők delejezik Budapest egyik legnagyobb ingatlanberuházását.

A Zoom.hu emlékeztet arra, hogy a Pallas Athéné alapítványok már 2017 óta tartanak Optima-papírt, illetve az alapítványok birtokában van 46 milliárd forintnyi kötvény egy sor Optimum nevű kft.-től (Alfa, Béta, Delta, Omega, Penta). Továbbá az alapítványok 20 milliárd forint hitelt adtak a Matolcsy György jegybankelnök unokatestvéréhez és Mészáros Lőrinchez köthető MKB Banknak.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik