Van esély arra, hogy a társadalom eredményesen lépjen fel az illiberális állammal szemben, amely a kelet-közép-európai térségben több helyen is megerősödni látszik. Ez volt az üzenete annak a nemzetközi fórumnak, amelyet szerda este a Gödör Klubban rendezett a Magyar Helsinki Bizottság. A szervezet hét másik hasonló régiós civil kezdeményezéssel együtt készített „A beteg demokráciákkal szembeni ellenállás Európában” címmel egy tanulmányt.
Ebben nemcsak leírást adnak a horvát, szerb, magyar és lengyel illiberalizmusról, hanem tanácsokat is ahhoz, hogy miként lehet eredményesen fellépni a „beteg demokráciák” ellen. Erről a 24.hu írt korábban.
Soros horvát zsoldosa
A „beteg demokrácia” elleni küzdelem „sztárja” Ivan Novosel, a zágrábi Human Rights House programigazgatója volt a rendezvényen. Ő magát viccelődve „Soros-zsoldosnak” nevezte, miután a budapesti CEU-n tanult. Novosel azt elemezte, miként lehetett megállítani a horvát illiberális állam kiépülését 2016 januárjától júliusáig tartó akciókkal. (Bár Novosel viccelődött, a neten rákeresve egy magyar nyelvű honlapon őt nemcsak tréfásan nevezik „Soros György katonájának”.)
A zágrábi aktivista szerint a horvát siker több tényezőnek is köszönhető, de a legfontosabb talán az, hogy az emberi jogi követeléseket sikeresen kapcsolták össze a társadalmi szolidaritás más ügyeivel. Így a Horvátországot sújtó gazdasági recessziótól kezdve a magyar Mol és a többségi tulajdonában lévő horvát INA olajvállalatok ügyein át a valóban az emberi jogokat érintő kérdésekig több fronton támadták az akkori horvát kormánykoalíciót. (Hat hónap alatt 30 demonstrációt tartottak, kiálltak a véleménynyilvánítás szabadsága, a független média és az oktatási reform érdekében.)
Limbózik a horvát állam
Az illiberális politikusok 2016 júliusában valóban megbuktak, de Novosel hangsúlyozta, hogy ez a siker egyáltalán nem nyugszik biztos alapokon, „limbóról” beszélt: ugyanaz a vezető horvát kormánypárt ma is, csak más a kormánykoalíció összetétele. (A horvát aktivistának igaza van: a 2016-ban hatalomra került új kormányt is átalakították már, például 2017 júniusában.)
A horvát kormánypártban éppen nem az illiberális vezetők vannak előtérben – Novosel szerint most háttérbe húzódtak ugyanis, de továbbra is benne maradtak a HDZ-ben, a Horvát Demokrata Közösségben. Ezek azok az illiberális vezetők szerinte, akik korábban tanácsokért szaladgáltak Budapestre és Varsóba, Orbán Viktorhoz és Jaroslaw Kaczynskihoz.
Novosel felhívta a figyelmet: lehet, hogy most sikert értek el, de a társadalomban meglévő konzervatív nézetek továbbra is hajlamossá teszik a választókat az illiberális nézetek elfogadására. Ezért elsősorban az oktatás erősítésére és átformálására van szükség. Horvátországban ugyanis akármilyen a kormány, a lakosság jelentős része továbbra is elutasítja például a melegek jogainak elismerését, az abortusz lehetőségét és elképzelhetetlennek tartják, hogy a házastársuk szerb legyen.
Mit írt erről 1987-ben Orbán Viktor?
Novosel valójában tényleg nem Soros György, hanem a nyolcvanas évekbeli Orbán Viktor gondolatait követte. A magyar miniszterelnök joghallgatóként szakdolgozatát a társadalmi önszerveződésről írta, de lényegét tekintve – mint a dolgozat 19. oldalán leszögezi – a lengyel Szolidaritás tömegmozgalommá válását elemezte, ami az adott korban kifejezetten bátor tettnek számított.
Az 1987-es szakdolgozat szerzője rájött ugyanis arra, hogy Kelet-Európában nincs nyugati értelemben vett civil társadalom, hiszen hiányzik a magántulajdon és az azon alapuló, gazdasági értelemben vett (burzsoá) polgárság. (Orbán e dolgozatában még marxista megközelítéssel is dolgozott, de a marxizmus-leninizmus szovjet értelmezésétől eltérő olasz Gramscit idézte elsősorban.)
Az állampolgári jogok értelmében viszont lehetett küzdeni (ahogyan ezt ma teszi sok civil szervezet Kelet-Európában – fűzhetjük hozzá), ami önmagában még nem lett volna elég. A Szolidaritás a nyolcvanas évek Lengyelországában ezért a siker eléréséhez különböző törekvéseket vegyített.
A munkás-önszerveződéstől kezdve és a szakszervezeti fellépésen át a gazdasági és politikai követelésekig összetett jelenség volt a lengyel szakszervezeti mozgalom. Orbán már akkor rámutatott: a lengyelek nem igazán az abszolút szegénység miatt lázongtak a 80-as években, hanem az elmaradt ígéretek és a lehangoló valóság közötti ellentmondás sarkallta őket az ellenállásra.
MTI/Rózsahegyi Tibor
A legitimitást kérdőjelezte meg a Szolidaritás, a nemzetet képviselve – Orbán szerint
Ezt igazolta a szovjet típusú rendszerek kutatója, az orosz származású brit gazdaságtörténész is, Alec Nove. Ő a lengyel államszocializmus válságát a korabeli Magyarországgal összehasonlítva leírta: a lengyelek egy főre esően több húst fogyasztottak, mint a magyarok, csak a magyar árak magasabbak voltak, így a kádári „gulyáskommunizmus” idején nem alakult ki sorban állás és húshiány.
A leglényegesebb Orbán 1987-es szakdolgozatában az, hogy az államot irányító lengyel kommunista párt legitimitását vonta kétségbe a Szolidaritás mozgalom az 1980-as években. Tette ezt úgy, hogy gyakorlatilag a „nemzet” és az „igazság” egyetlen és valódi képviselőjének tudta beállítani magát.
Itt köszön vissza Orbánnak az elvesztett 2002-es választások utáni beszéde, amikor kimondta: „a „haza nem lehet ellenzékben” – ezzel a Fidesz számára sajátította ki a nemzeti felfogást, amivel politikai ellenfelei azóta sem tudnak mit kezdeni, s a migránsválság óta végképp nem.
Kaczynski alapította az illiberalizmus ellen küzdő lengyel szervezetet
Az 1987-es Orbán-dolgozatban szereplő „igazság” fogalma Lengyelországban futott be karriert: talán az sem véletlen, hogy a Kaczynski-féle lengyel kormánypárt – amelynek gyökerei szintén a Szolidaritásig vezethetők vissza – Jog és Igazságosság néven ért el sikert Varsóban.
Amikor a szerdai fórum után a lengyel Helsinki-mozgalom, a Helsinki Alapítvány az Emberi Jogokért nevű szervezet munkatársának, Malgorzata Szulekának megemlítettük, hogy Orbán a lengyel társadalmi önszerveződésről írta a szakdolgozatát, elmondta, hogy az ő szervezetüket pedig Jaroslaw Kaczynski alapította, aki személyesen még mindig kapcsolatban van az alapítvány egyes vezetőivel.
Lengyelország még nem annyira illiberális, mint Magyarország
A jelenlegi lengyel helyzetről a fórumon Szuleka elmondta, hogy rendszeres és nagy tömegeket megmozgató tüntetésekkel részeredményeket el tudtak érni az illiberális törekvésekkel szemben. Így az abortusztörvény további szigorítását megakadályozták, de a bírósági és igazságügyi reformból nem tudtak mindent meggátolni. A lengyel elnök háromból két törvényt megvétózott, ami csak részsiker, így a bíróságok működését illetően továbbra is maradtak aggodalmaik.
Szuleka hangsúlyozta: a lengyel állam még messze van attól a fázistól, mint ahová a magyar illiberális állam elért, így náluk nem az alkotmányt, hanem az alacsonyabb szintű törvényeket próbálja módosítani a kormány.
Ugyanazt a módszert alkalmazta Fidesz, mint Novoselék, csak más irányba fordult
E példákból látható, hogy Horvátországban gyakorlatilag ugyanazzal a módszerrel léptek fel az illiberalizmus ellen, mint amilyet a Fidesz alkalmazott 2002 óta Magyarországon. A nemzeti és a gazdasági érdekek sikeres összekapcsolásáról van szó. Tulajdonképpen Kaczynskiék sem másképp értek el jó választási eredményt Lengyelországban. Hogy aztán az ügyes taktikát a hatalomra kerülő elit miként használja ki, az már az adott vezetőktől függ.
Amúgy Horvátországban sem biztos, hogy a folyamatok olyannyira megnyugtató irányban haladnak. A nemzeti törekvéseik három szomszédjukkal is ütköznek (és most nem is beszélünk a szerb-horvát viszonyról): évek óta megoldatlan vitába bonyolódtak Szlovéniával és Bosznia-Hercegovinával a két másik ország tengeri kijáratáról, Magyarországgal pedig a Mol-INA-ügy hoz újabb és újabb vitákat.
Magyarországon a vita az emberi jogok területén maradt
Ami Magyarországot illeti, nálunk nem látszik, hogy a civil szervezetek és a jogvédők a gazdasági kérdéseket és az alkotmányos jogokat összekapcsolnák. Szabó Máté, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogásza elmondta, hogy folyamatosan csalódott az elmúlt években. Be kellett látnia, hogy „nincs morális korlátja egy ilyen rendszernek”, mármint a magyar illiberalizmusnak.
Éppen ezért jogvédőként is változtatnia kellett a stratégiáján.
Ezt akarja a TASZ, ezért támadta meg a rá vonatkozó civil törvényt az Alkotmánybíróságon, és ezért nem tartják be a jogszabályt. A polgári engedetlenségi akció tavaly kezdődött, egy strasbourgi eljáráshoz csatlakozott a TASZ és a Helsinki Bizottság.
Adóügyekkel lehetetlenítik majd el a civil szervezeteket?
Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke a készülő újabb törvényjavaslatokat bírálta, például azt, amelyik egyes hírek szerint arról szól, hogy „a tömeges migrációt propagáló, külföldről támogatott civil szervezetek” munkatársai nem mehetnek majd be az újonnan létrehozandó magyar határsávba. Pardavi attól is tart, hogy a külföldről támogatott civil szervezetek közhasznúsága megszűnne. Így az általuk nyújtott szolgáltatások és adományok után adózni, sőt egészségügyi hozzájárulást is kellene fizetni. Ezzel ellehetetlenítenék a civil szervezetek munkáját.
Haraszti Miklós, az ENSZ fehéroroszági különleges megbízottja ehhez hozzátette, hogy a volt Szovjetunió utódállamaiban ez bevett gyakorlat: ott a civil szervezeteket részben adóügyi eljárások fenyegethetik, és ez az egyik formája a működésük ellehetetlenítésének.
