Nyolc év kormányzás után is elmúltnyolcévezett az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára az ukrán nyugdíjak ügyében.
Ezúttal a szocialista Korózs Lajos kérdezte meg, még meddig lehet visszaélni egy 1962-es egyezménnyel, illetve mennyi „ukrán nyugdíjat” fizet ma Magyarország.
Rétvári Bence erre nem válaszolt, de elárulta, hogy a szocialista kormányok többször is felülvizsgálhatták volna az egyezményt, mégsem tették, amiért Korózs Lajos is felelős, hiszen ő is volt államtitkár.
Sajnálatos, hogy Kormánya illetékes államtitkáraként nem tett semmit a magyar-szovjet szociálpolitikai egyezmény felülvizsgálatának érdekében. Mostani kérdése sem más, mint egy reménytelen helyzetben lévő párt tagjának kétségbeesett próbálkozása.
Rétvári ezt követően hosszan sorolta, mi mindent követtek el a nyugdíjasok ellen a szocialisták, akikkel ellentétben ők megtartják a választóknak tett ígéretüket.
Hosszan sorolta is, mi mindent tettek, majd maga is megígérte, hogy a kormány majd mindent megtesz azért, hogy az MSZP jogelőd pártjának
diktatúrája idején született egyezményt egy modern, a nemzetközi jog szabályainak megfelelő egyezménnyel váltsa fel.
A Bajnai-kormány egyébként előkészítette az egyezmény felmondását, a DK szerint a Fidesz azért nem lépett a kormányváltás után, hogy a pénzért cserébe az ukrán állampolgárok rá szavazzanak.