Közélet

Fotókiállítást rendez a Momentum az egészségügy állapotáról

Fotókiállítást rendez a Momentum az egészségügy állapotáról

Hétfőn fotókiállítást rendez a Momentum „Üdv a valóságban, Balog Úr!” címmel az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt azzal a céllal, hogy szembesítse Balog Zoltán minisztert a magyar egészségügy állapotával. A párt körbejárta az ország néhány egészségügyi intézményét és lefotózták a tapasztalataikat.

A kiállítás megnyitóján beszédet mondott Cseh Katalin, akit mielőtt a párt elnökségébe választottak volna, orvosként dolgozott az állami egészségügyben, így testközelből láthatta annak problémáit. Kijelentette: a rendszer mind a beteg, mind az egészségügyi dolgozók számára embertelen.

Emlékeztetett, hogy Balog Zoltán „mérhetetlen cinizmussal” azt nyilatkozta, hogy a magyar egészségügy állapotáról szóló híradások csupán álhírek, illetve kitért arra is, hogy miközben a Fidesz legnagyobb kampányigérete az, hogy távol tartson az országtól egy lassan 90 éves öregembert, Soros Györgyöt, addig minden harmadik ember olyan betegségben hal meg, amely egy jól működő egészségügyi rendszerben elkerülhető lenne.

Cseh arról is beszélt, hogy a Momentum a választásokig minden héten egy-egy, az emberek életét napi szinten meghatározó problémával fog foglalkozni, ezen a héten az egészségüggyel. A párt programjában az szerepel, hogy a Momentum egészségügye betegközpontú, átlátható és megbecsüli az egészségügyben dolgozó szakembereket.

fotó: Momentum
fotó: Momentum
fotó: Momentum
fotó: Momentum
fotó: Momentum
fotó: Momentum

Kiemelt kép: Momentum

Olvasói sztorik