Közélet

Habony ügyvédjét közbeszerzési tanácsadóként is alkalmazzák

D. Kovács Ildikó
D. Kovács Ildikó

újságíró. 2018. 01. 19. 07:17

Több fővárosi vállalat közbeszerzésénél is szaktanácsadó Habony Árpád jogásza – tudta meg a Népszava. Az elmúlt hat évben Kovács Loránd húsznál is több, jobbára fővárosi kötődésű közbeszerzésnél volt a kiíró kapcsolattartási pontja a páláyzók felé, például a Szent János Kórház és a BKV járműjavító esetében is feltűnik a neve. Csak a január 3-i Közbeszerzési Értesítőben ötször szerepel a Kovács Loránd Ügyvédi Iroda. A lap által megkeresett intézmények közül ketten azt válaszolták, hogy Kovács közbeszerzési szaktanácsadóként került az eljárások közelébe.

Az ügyvéd volt az, aki 2017. decemberben közleményt juttatott el több laphoz, így a 24.hu-hoz is, amelyben tagadta volna, hogy a Habony érdekeltségében álló Asia Frontier Ltd. nevű hongkongi cégnek köze lenne a letelepedési kötvényekhez. A Direkt36 írta meg ugyanis, hogy a miniszterelnök tanácsadójának cége ugyanabban az irodában van bejegyezve, ahol a letelepedési kötvényes üzletben érintett kínai vállalkozói kör is feltűnt.

A Népszava szerint Kovács egy 2010 év végi hirdetmény szerint még a Szentmiklósi és Társa Ügyvédi Iroda munkatársaként szerepelt az Óbudai Egyetem egyik közbeszerzésében. Szentmiklósi Péter annak idején a köztévé Ablak című műsorának volt jogi szakértője és egy ideig Tarlós István főpolgálmester közbeszerzési tanácsadója volt. Egykori mentora úgy tudja, hogy Habony ügyvédje minőségellenőri feladatokat lát el és Szentmiklósi Kovácsot ragyogó szakembernek tartja, abban pedig biztos, hogy Habony Árpád nem adott megbízást Kovács Lorándnak. Tarlós azt mondta a lapnak, hogy Szentmiklósit ugyan régóta ismeri, de Kovács Loránd nevét sohasem hallotta.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Magyarországról szertegurulnak az uniós támogatások Delaware-től Tallinig

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.