Közélet

Senkinek sem kell a Bálna

Senki nem adott be ajánlatot a Bálna néven ismert Duna-parti épületre a múlt év végi határidőig, így az értékesítésére kiírt nyílt pályázat eredménytelenül zárult – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére Barts J. Balázs, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatója.

Az önkormányzati társaság a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén számol majd be a részletekről.

Nem volt elátkozva a Bálna, csak nem foglalkozott vele a főváros
Az épületnek fantasztikus adottságai vannak, ám ezekkel meg sem próbált élni Budapest. A boltosok még azt sem tudják, meddig maradhatnak a helyükön, az állam és a főváros hallgat a részletekről.

A lap emlékeztet arra, hogy korábban a kormány és a Magyar Nemzeti Bank is jelezte vételi szándékát az épületre, ajánlatot azonban végül senki nem adott be.

Hozzáteszik, hogy a városvezetés egy ideje sikertelenül próbál megszabadulni „a Demszky-korszak botrányos beruházásától”. Az egykori közraktárakból kialakított üvegépítmény tulajdonjogáért most legalább 11 milliárd forintos vételárat kértek volna.

(MTI, kiemelt kép: MTI Fotó/Illyés Tibor)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik