A professzor erkölcsi kötelességének tartja elindulni a választáson. Mellár Tamás a HVG-nek azt mondja, a kormánypártot belülről dönthetik meg a csalódott fideszesek és az egymással harcoló oligarchák. Most még minden ellenzéki párt azt állítja, potens jelöltje van az egyéni körzetekben, de tudják, muszáj lesz megegyezniük. Ez csak az utolsó pillanatban fog megtörténni, ha ugyanis Orbán olyan ellenzéki konstrukciót lát, ami veszélyes rá, csírájában elfojtja azt.
A professzor ugyanakkor azt sem zárja ki, hogy éppen egy győztes választás kezdi ki a Fideszt, ha egyre több híve látja, hogy
erkölcsileg elfogadhatatlan eszközökkel szerzi meg a győzelmet.
Az uniós pénzek kifutása után egyszer robbanni fog a gazdasági bomba, mert időzített, kódolva van, hiszen a magyar gazdaság az oligarchák és a multik foglyává vált. Rengetegen függnek tőlük, miközben a többi vállalkozást az állam túlszabályozással fojtja meg, ők pedig hírből sem ismerik a versenyt.
Épp ez lesz a bukás oka is. Ha ugyanis csökken majd az állami forrás, akkor egymással kezdenek harcolni az oligarchák, és nem a piac felé keresik a kiutat. Pedig menekülni csak előre lehet.
Nagy bajban az ország
A Népszavának Mellár Tamás azt mondja, sokan menesztenék a kormányt, de nagy a pártok elutasítottsága. Abban, hogy mögé beálltak, szerepe van a Válasszunk! 2018-nak, amit jól fogadtak a kormányváltást akarók.
Független marad, az őt támogató pártoktól sem fogad el utasítást, pontos elképzelése van, milyen országot kell építeni, milyen értékeket kell követni.
Nagy bajban van az ország, s csak akkor léphetünk fejlődő pályára, ha a Fidesz távozik a hatalomból.
Ha a Fidesz marad, a mostaninál is nagyobb lesz a baj, menthetetlenül az EU perifériájára szorul az ország, mert folyamatosan épül le a demokrácia, mindent áthat az állami korrupció. A nemzeti burzsoázia erősítése bölcs cél, de nálunk nem azokat támogatják, akik termékükkel, tudásukkal, szorgalmukkal, kreativitásukkal már bizonyítottak, hanem akiket Orbán és a köre kiválaszt.
Ha az ellenzéknek sikerülne legyőzni a Fideszt, utána a leendő kormánynak egy minimálprogramot kellene vállalnia. Ha abban nem lesz egyezség, akkor hamar megbukik. Ha a következő kormány pártjai is lepaktálnának az oligarchákkal az megint korrupcióhoz vezet és elmarad a fejlődés, a modernizáció. Az ugyanis csak lehetséges, ahol az összejátszást minimálisra szorítják és neki közgazdászként, értelmiségiként, morális lényként is azért kell küzdenie, hogy ezek a paktumok ne jöjjenek létre.