Közélet

Több mint egymillió rohingja menekült Bangladesbe

Több mint egymillió rohingját regisztráltak a bangladesi hatóságok a Mianmarral határos térségben található menekülttáborokban – közölték hivatalos források szerdán.

A rohingják összeírásával megbízott csoport vezetője, Szaidur Rahman elmondta, hogy tudomása szerint a muszlim vallású kisebbség 1 004 742 tagja él Bangladesben. A rohingják biometrikus adataikat tartalmazó regisztrációs okmányt kaptak a hatóságoktól. A bangladesi hadsereg a múlt évben kezdte meg a menekültek összeírását.

Az ENSZ korábban 962 ezerre becsülte az újonnan érkezett, valamint a már régebb óta Bangladesben élő rohingják számát.

Mianmar és Banglades a héten megegyezett abban, hogy két éven belül hazatelepíti az elmúlt hónapokban a mianmari Arakán államból Bangladesbe menekült rohingjákat.

A két szomszédos ország még novemberben írt alá egy egyezményt, amelyben kilátásba helyezték a rohingják hazatérésének lehetőségét. A mianmari kormányszóvivő azt mondta: azok térhetnek majd vissza, akik bizonyítani tudják, hogy korábban Mianmarban éltek. Megfigyelők kétkedve fogadták a megállapodást, amelyet nem tartanak kivitelezhetőnek, mert szerintük nincsenek meg hozzá sem a jogi, sem a tárgyi feltételek.

Arakánt 655 ezer rohingja hagyta el augusztus vége óta a mianmari hadsereg “tisztogató” műveletei miatt, amelyeket a katonaság muszlim szélsőségesek összehangolt támadásaira válaszul indított. Az ENSZ emberi jogi főbiztosa etnikai tisztogatásnak minősítette a történteket. Arakán szövetségi államban körülbelül egymillió rohingja élt gyakorlatilag teljes jogfosztottságban, mert a mianmari vezetés bangladesi illegális bevándorlónak tekinti őket, és állampolgárságot sem volt hajlandó adni nekik.

(MTI)

Kiemelt kép: MTI/EPA/Abir Abdullah

Ajánlott videó

Olvasói sztorik