Közélet

Negyed csésze kávé árát fizetjük naponta az EU-nak

Január elején Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt mondta, hogy a következő költségvetési ciklusban növelni kell az uniós tagállamok hozzájárulását a Brexit miatt.

Azt is hozzátette, hogy az Európai Unió fenntartása most naponta egy csésze kávé árába kerül az európai adófizetőknek, ezért a Politico megnézte, hogy az egyes tagállamok valóban ennyit fizetnek-e be a közös kasszába.

Növelnék a tagállami hozzájárulásokat az EU-ban
A Brexit miatt nagy lyuk keletkezik az uniós költségvetésben.

A legnagyobb befizető Luxemburg, ahol az adófizetők fejenként naponta 1,57 euróval (480 forint) járulnak hozzá az uniós büdzséhez, míg a nagy befizetőnek tartott Németország esetében ez az összeg 84 eurócent (250 forint).

Magyarország 31 eurócenttel, ami nagyjából 90 forintnak felel meg, a lista végén áll, nálunk kevesebbet csak a horvátok, a románok és a bolgárok dobnak be a közösbe.

A Politico saját kutatása szerint, amelyet kapucsínó indexnek neveztek el, a kávé helyi árához mérten az olaszok fizetik be a legtöbb pénzt (56 százalék), de ez leginkább annak köszönhető, hogy Olaszországban olcsó a kávé. Luxemburg ezen a listán a harmadik helyen szerepel 50 százalékkal, Magyarország pedig a középmezőnyben 25 százalékkal. A lista végén itt is Románia, illetve Görögország áll.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik