Közélet

Komáromi Zoltán: 20 ezer forinton nem múlhat egy emberélet

Komáromi Zoltán (komáromi zoltán, orvos)
Komáromi Zoltán (komáromi zoltán, orvos)
Az Együtt volt politikusa szerint a 24. órában vagyunk.

A Klubrádiónak azt mondta, ha most nem csinálunk valamit, annyira le fog robbanni az infrastruktúra, annyira súlyos lesz az orvos- és nővérhiány, hogy nem lehet normális, működő egészségügyet csinálni Magyarországon. Az Együtt volt politikusa azért hagyta ott a pártot, mert nem tartotta vállalhatónak, hogy semmilyen pozitív lépést nem tettek azért, hogy megállapodjanak a DK-val vagy az MSZP-vel.

Az utolsó csepp a miniszterelnök-jelölt választás volt, ami egy egyszázalékos pártnál komikus dolog.

A választási rendszer aljas

Nem akarta terhelni az Együtt közösségét azzal, hogy másként gondolkodik, mert a politikai szándékban ugyan nincs különbség köztük, de az oda vezető útról egészen máshogy gondolkodnak. Szerinte a 106 egyéni körzetben egy jelöltnek kell indulnia a Fidesz jelöltjével szemben, ha valaki ugyanis nyerhető körzetben indul rá a másik ellenzéki jelöltre, kockáztatja a választási győzelmet.

A választási rendszer aljassága hozza létre ezt a helyzetet, hiszen az, hogy huszonhét körzetben legalább egymás ellen kell indulni, huszonhét biztos befutó helyet jelent a Fidesznek.

A másik aljasság a finanszírozás, mert aki ötvennégy körzetben indul, kétszer akkora támogatást kap, ami a kis pártoknak fontos szempont.

A nagyságrendileg nagyobb pénz mindenkit elvakíthat.    

Az egészségügyi rendszer beteg

Ő a saját meggyőződését, szakmai reputációját nem kockáztatja azért, hogy legyen 1 vagy 5 százaléka a pártjának, mert az érdekli, hogy a kormányváltás után legyen esély az egészségügyi rendszer megváltoztatására.

Ma az emberek kiszolgáltatottak, ha nincs pénzük egy hasi ultrahangra. Az a három vagy négy hét, amit ezért egy betegnek várnia kell, ha daganata van, az életébe is kerülhet.

A háziorvosként is dolgozó egészségpolitikus szerint húszezer forinton nem múlhat egy ember élete. 

Nem igaz, hogy az egészségügybe nem érdemes pénzt tenni, mert feneketlen zsák és csak évek múlva látszik a plusz források haszna. Először a sürgősségi ellátást tenné rendbe országosan, ide tartoznak a mentők, az ügyeletek és a sürgősségi osztályok, mert ha baj van, akkor gyorsan kell segíteni.

VIP osztályról nem látszik a hiba
Emlékeztetett rá, hogy tavaly év végén a kormány 600 milliárd forintot szórt szét pár hét alatt egyházak, fociakadémiák támogatására. Ez pont az a pénz, amit minden év elején be kéne tenni az egészségügybe.

El kéne végre dönteni, politikailag fontos-e az egészségügy. Ha az, akkor az államnak meg kellene állapítania minimum fizetéseket, hogy a diplomás átlag felett tudjanak keresni a kezdő orvosok.

500 ezres kezdő fizetést szeretnének a leendő orvosok
A végzős orvostanhallgatók 40 százaléka készül külföldre, de a kivándorlási szándék mögött nem elsősorban a pénz áll. Az adatok nem tragikusak, ma már nem a kivándorlás a legnagyobb probléma az egészségügyben.

Sajnos a politikusoknak ritkán fáj a hasuk és ha igen, ellátják őket soron kívül egy VIP osztályon, nem tudják, mi történik, ha az ember a saját lábán megy be a kórházba vidéken.

Szerinte az egészségügy struktúráját is át kell átalakítani. Példán mutatta be, miért.

Valakinek van egy görcsös fájdalma, valószínűleg epekő. Ezt egy gyors vizsgálattal egy óra alatt tisztázni lehetne, de ma már laborvizsgálatra és vérvételre is előjegyzés van. Ha ennek a betegnek pici epekövei vannak és eszik rá egy tejcsokoládét, hat órán belül a mentő viszi el mérgezés miatt, és meg fogják operálni. Ha az ultrahang-vizsgálatot pár nap alatt elvégzik rajta, kiderül, hogy mi a baja, két hét múlva megműtik és soha többé nem lesz epegörcse. Ma ez sokkal többe kerül és sokkal nagyobb veszélyben van a beteg élete.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik