Közélet

A tulajdonosnak akarták eladni a lopott gitárokat

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2018. 01. 16. 11:59

Csak a két tolvaj egyike került előzetesbe.

A két balassagyarmati férfi többször is ugyanabból a házból lopott el értékes gitárokat. Akkor buktak le, amikor azokat – ismerősükön keresztül – éppen a tulajdonosnak kínálták megvételre.

Egyikük még 2017 őszén figyelt fel arra, hogy a balassagyarmati lakóháznál nincs mozgás. Elhatározta, betör. A ház egyik szobájában az ott lakó idős nő hangosan nézte a tévét, nem vette észre. A tolvaj a másik szobában látta, hogy több gitár is van, egyet elvitt.

Amikor december elején elfogyott a pénze, ismerősével visszatért. Míg társa figyelt, ismét elvitt egy értékes gitárt. December 30-án már hárman mentek, három gitárt vittek el, amelyek közül kettőt bizományi értékesítésre továbbadták. Ezt követően egyikük még további három hangszert lopott el.

A náluk lévő gitárokat az egyik gyanúsított ismerősén keresztül próbálták meg értékesíteni. Ő a gyanúsítottal együtt felkeresett egy férfit, akiről tudta, hogy zenél. Megvételre kínálták fel neki az egyik gitárt. A vevő az azonosító szám alapján megállapította, hogy az az édesanyja lakásán tárolt gitárjai egyike. Alkudozásba kezdett, további gitár megvásárlására is hajlandóságot mutatott, ezért másnapra megbeszéltek egy újabb találkozót, ahol már a rendőrök is jelen voltak és a gyanúsítottakat előállították.

Gitártolvajokat fogtak Balassagyarmaton
Pár hónap különbséggel ugyanoda törtek be a tolvajok és gitárokat csórtak. Amatőr lebukás lett a vége.

Az ügyészség két gyanúsított előzetes letartóztatását indítványozta a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának, valamint a bűnismétlésnek a veszélyére tekintettel. A bíróság a többszörös és különös visszaeső vádlottal szemben elrendelte a kényszerintézkedést, de a másik gyanúsítottnál elutasította azt. Az ügyészség fellebbezést jelentett be emiatt, melyről a Balassagyarmati Törvényszék fog dönteni.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.