Közélet

400 milliós csalás miatt két év felfüggesztett börtönre ítélték Tarjányi Pétert

Tarjányi Péter biztonságpolitikai elemző, a Zoom.hu tulajdonosa-alapítója volt az egyik vádlottja annak több százmilliós csalási ügynek, amelyben január 11-én született elsőfokú ítélet. Ezt először a Pesti Srácok írta meg, majd a kormányközeli lap értesülését a 444-nek Tarjányi is megerősítette. Az I. és II. rendű vádlottakat 2-2 év, a III. rendű vádlottat pedig 1 év 10 felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, nem jogerősen. Az ISzolnok szerint a szentesi Petőfi Szálloda felújításáról van szó, amellyel kapcsolatban a 24.hu-n is hosszabb cikket közöltünk még 2015-ben. Ott arról írtunk, hogy egy elszámolási vita annyira eldurvult, hogy a Demján Sándor-féle Arcadom büntetőfeljelentésének eredményeként a történet egy pontján Tarjányi Pétert őrizetbe vették.

A Fővárosi Főügyészség szerint egy Csongrád megyei szálló felújítására irányuló projekt kapcsán a beruházó cég vállalkozási szerződést kötött a kiírt pályázatot elnyert kivitelező céggel. A beruházásra a felek 2010 júliusában 2,7 milliárd forint összegben kötöttek vállalkozási szerződést, melyet két hónappal később 3,5 milliárd forintra módosítottak.  A felek között közvetítőként egy harmadik cég járt el, amelyet a beruházás elnyerése kapcsán a vállalkozói díj 10 %-a illette meg megbízási díjként (mintegy bruttó 441 millió forint).

A vád szerint a vállalkozói díj (és ezzel együtt a közvetítő cég megbízási díja) megemelése kapcsán a közvetítő cég részéről eljáró vádlottak arra hivatkoztak, hogy a finanszírozó hitelintézet felemelte az önrészt, amihez a beruházónak további több százmillió forintra van szüksége, ezt az összeget pedig részben a közvetítőnek járó megbízási díjból fedeznék.

A valóságban azonban a hitelintézetekkel folytatott tárgyalások kezdeti szakaszban megrekedtek, önrész megemeléséről nem volt szó, a beruházó nem rendelkezett az előleg összegével sem.

A vádlottak – egymás tevékenységéről tudva – mind a megbízási szerződések megkötését, illetve  az azok későbbi kiegészítéseit megelőző tárgyalások során és azt követően folyamatosan megtévesztették a kivitelező cég képviselőit a projekt megvalósíthatóságát érintő alapvető elemek  – így a szükséges tervek, engedélyek rendelkezésre állása, munkaterület előkészítettsége, a finanszírozás biztosíthatósága, valamint a befektetett tőke megtérülését biztosító hasznosítási módok vonatkozásában.

A megbízási díjat faktorálási keretszerződés és engedményezési szerződések útján a sértett kivitelező cég kifizette.

A  Fővárosi Törvényszék a 2018. január 11-ei tárgyaláson a vádlottakat bűnösnek mondta ki: I. rendű vádlottat (a beruházó részéről) különösen jelentős kárt okozó csalás bűntettének kísérletében, míg II. rendű és III. rendű vádlottakat (közvetítő cég részéről) különösen nagy kárt okozó csalás bűntettében.

Ezért a bíróság I. rendű és II. rendű vádlottat 2-2 év börtönbüntetésre, III. rendű vádlottat 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte. A büntetés végrehajtását a bíróság valamennyi vádlott vonatkozásában 5 év próbaidőre felfüggesztette. A bíróság polgári jogi igény címén a vádlottakat a sértett javára mintegy 440 millió forint megfizetésére kötelezte.

Az ügyész a vádlottak terhére, a büntetés súlyosítása érdekében jelentett be fellebbezést. A vádlottak és védőik felmentésért fellebbeztek.

Kiemelt kép: ATV

Ajánlott videó mutasd mind

Majka: Itt egy egész iparág szopik

Majka és Curtis készül a szezon első nagy fellépésére, augusztus közepén. Az még mindig fáj nekik, hogy rendszeresen a Halott Pénz előtt lépnek fel, és azt sem értik, ha 20 ezer ember lehet egy futballmeccsen, akkor miért nem szabad még bő egy hónapig koncerteket tartani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.