Közélet

Az MSZP a pénz miatt nem koordinál az Együttel

Lezajlott az MSZP, a DK és az Együtt között az egyeztetés a jelöltlistás koordinálásáról, a Párbeszéd azonban nem vett részt a megbeszélésen – írta a Facebookon Juhász Péter, az Együtt elnöke. A politikus emiatt keményen bírálta Karácsony Gergelyt, a Párbeszéd társelnökét:

Nagyon sajnálom, hogy Karácsony Gergely a legfontosabb tárgyalást kihagyta, így nehéz elképzelni azt, amit magáról állít, hogy ő az ellenzéki együttműködés közös miniszterelnök-jelöltje.

Juhász szerint lehet, hogy Karácsony távolmaradásának oka az volt, hogy már tudta: az MSZP nem hajlandó koordinálni.

Nem hajlandó elősegíteni azt a helyzetet, hogy mindenhol a legesélyesebb egyetlen ellenzéki jelölt álljon szemben a Fidesszel kihívóként. Ezt történelmi bűnnek tartom.

Az Együtt politikusa elfogadhatatlannak tartja Molnár Gyula, az MSZP elnökének indoklását, aki azt mondta, hogy a koordináció befolyásolná az MSZP kampánytámogatásra kapott összegét, ezért nem hajlandó sehol engedni.

Tehát Szabó Szabolcsra, aki egyszer már megverte Németh Szilárdot azért indít rá jelöltet az MSZP, hogy több pénze legyen. Kovács Alex, akinek egyetlen politikai teljesítménye az volt a belvárosban, hogy ő is kapott kedvezményesen lakást, azért indul velem szemben, aki feltártam ezeket a panamákat, hogy az MSZP-nek több pénze legyen,

írta Juhász.

A politikus ugyanakkor hozzátette: a DK nyitott a megállapodásra, és hajlandó visszaléptetni a jelölteket az esélyes helyeken az Együtt javára, ahogy ugyanezt az Együtt is megteszi Gyurcsány Ferenc pártja javára. A héten folytatják a tárgyalásokat és reményeik szerint meg is állapodnak.

Mindeközben az MSZP és a Párbeszéd megállapodott arról, hogy közös listát állítanak, a névsort pedig Karácsony Gergely vezeti majd.

Kiemelt kép: MTI/Kallos Bea

Ajánlott videó

Olvasói sztorik