Közélet

Válaszolt az Együtt az Állami Számvevőszéknek

Az Együtt elkészítette az Állami Számvevőszék részére a párt 2015-16. évi gazdálkodását ellenőrző jelentéstervezetre a válaszát, amelyben cáfolja az ÁSZ tiltott pártfinanszírozásra vonatkozó megállapításait – hangzott el egy szerdai sajtótájékoztatón, amelyről az Együtt közleményben számolt be. Juhász Péter, az Együtt elnöke és Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnök szerint minden kétséget kizáróan az Állami Számvevőszék a Fidesz pártállami módszereit kiszolgálva, adminisztratív eszközökkel próbálja ellehetetleníteni az ellenzéki pártokat.

Juhász Péter emlékeztetett, hogy teljesen érthetetlen indokokra hivatkozva az Együtt számára is büntetést helyezett kilátásba az Állami Számvevőszék december végén. Az Együttnek 19 millió forintnyi büntetést kellene befizetnie a jelentéstervezet alapján, amiért állítólag a párt az irodáját a törvénynek nem megfelelő módon bérli, illetve párttagtól kapott támogatást tagdíjfizetésként számolt el.

A sajtótájékoztatón elhangzott: 60 ezer forintos tiltott pártfinanszírozás kifogásolása rögtön bizonyítja, mennyire alaptalan az ÁSZ hozzáállása.  Ez a megállapítás lehetetlen, hiszen az Állami Számvevőszéknek nem lehet tudomása arról, ki az Együtt párttagja. Amennyiben mégis hozzáfértek ezen adatokhoz, azzal különösen védett, személyes adattal való visszaélést követtek el.

Juhász Péter hozzátette: ez csak egy példa a sok közül, teljesen egyértelműen látszik, hogy az Állami Számvevőszék a Fidesz pártállami módszereit kiszolgálva, adminisztratív eszközökkel próbálja ellehetetleníteni az ellenzéki pártokat a 2018-as választások előtt. A Fidesz tehát már nem csak politikailag, nem csak a médiatúlsúlyával próbálja akadályozni az ellenzéki pártokat, hanem az anyagi forrásait is támadja egy elvileg független intézmény felhasználásával. Az Együtt számára a tervezett büntetés kiszabása azt jelentené, hogy a januári és a februári hónapban nem lesz pénze semmire.

Juhász Péter és Szigetvári Viktor benyújtották az Állami Számvevőszék részére a párt 2015-16. évi gazdálkodását ellenőrző jelentéstervezetre az Együtt válaszát, amelyben cáfolják az ÁSZ tiltott pártfinanszírozásra vonatkozó megállapításait. Mindemellett az Együtt betekintést kér az ÁSZ-tól a megállapításaikat alátámasztó dokumentumokba, hiszen a jelentéstervezetében nem tüntetik fel pontosan, mi alapján hozták meg megállapításaikat.  

Szigetvári Viktor a sajtótájékoztatón elmondta: már csak abból is jól látszik a számvevőszék büntetésének politikai indíttatása, hogy az Együtt irodabérlési szerződését már a 2014-es vizsgálatoknál is látták, akkor mégsem volt ellene semmi kifogásuk. Azóta pedig a párt változatlan áron, változatlan konstrukcióban bérli azt. Az Együtt választmányi elnöke szerint teljes mértékben azonos jogszabályi környezetben, egy teljes mértékben politikai alapon megváltozó véleményt látunk az ÁSZ részéről. Ez egy illiberális, elnyomó rendszer gesztusa.

Juhász Péter a sajtótájékoztató után az ott jelenlevő számvevőszéki munkatárstól személyesen is kérte a kérdéses dokumentumok betekintésébe való lehetőséget, de se választ, se lehetőséget nem kapott.

Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik