Közélet

708 millióval emelték a miniszterelnöki tanácsadók megbízási díját

708 millió forinttal összesen 2,1 milliárd forintra emelték a Miniszterelnökségnek közbeszerzési tanácsokat adó Ész-Ker Kft. és az SBGK Ügyvédi Iroda megbízási díját – írja a Magyar Nemzet. A szerződésmódosítás már novemberben megtörtént, ám a Közbeszerzési Értesítőben csak pénteken jelent meg.

A változtatást azzal indokolják, hogy a jogszabályi változás és az e-közbeszerzés 2018-as indítása miatt jóval több dolguk van a tanácsadóknak.

Az Ész-Ker 2016-ban az azóta a miniszterelnök és Orbán Ráhel jogi képviseletét is ellátó SBGK Ügyvédi Irodával együtt nyerte el a Miniszterelnökség 670 millió forintos megbízását, amely szerint hét hónapon keresztül adtak közbeszerzési és jogi tanácsokat.

Az Ész-Ker meghatározó tulajdonosa Kárpáti Péter György, aki sajtóhírek szerint több ponton is kötődik Orbán Viktor vejéhez, Tiborcz Istvánhoz.

Az elektronikus közbeszerzést kizárólagosan üzemeltető NEKSZT Kft. élén Csányi István áll, akit tavaly Lázár János miniszter a közbeszerzéseket felügyelő helyettes államtitkárnak nevezett ki, azelőtt pedig az Ész-Ker szakmai irányítója volt.

A Miniszterelnökségnek dolgozó SBGK Ügyvédi Iroda egyik elnökségi tagja Bajkai István, a VII. kerület fideszes alpolgármestere, akinek tavaly a 350 ezer forintos önkormányzati honoráriuma mellé havonta bruttó 1,9 millió forint „bérjellegű jövedelem és osztalékelőleg” jött össze. Az ügyvédi iroda tagjaként pedig 150 millió forint osztalékot is elkönyvelhetett magának.

Kiemelt kép: 24.hu/Karancsi Rudolf

Ajánlott videó

Olvasói sztorik