Belföld

Dúsgazdag régi harcostársat húz elő a hátországból Orbán

Havi 2 milliós jövedelmet kockáztat Bajkai István, a VII. kerület alpolgármestere azzal, hogy indul a 2018-as országgyűlési választáson.

Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP vezetése a napokban nyilvánosságra került egyéni képviselőjelölti lista szerint Bajkainak szánta azt a feladatot, hogy hódítsa vissza a hosszú ideje problémás kerületet a baloldaltól. 2014-ben az Erzsébetváros volt az egyike annak a kevés választókerületnek, ahol az ellenzéki pártoknak sikerült megszerezniük a győzelmet: a fideszes Rónaszékiné Keresztes Mónika ötszáz szavazattal maradt alul a DK-s Oláh Lajossal szemben.

Ha Bajkai Istvánnak sikerül beváltani a hozzá fűzött reményeket, és bejut a parlamentbe, a képviselőkre vonatkozó szabályok szerint fel kell függesztenie ügyvédi tevékenységét. Országgyűlési képviselőként fel kell adnia többek között azt a kivételes pozícióját is, amit az Orbán család jogi képviselete jelent. Bajkai az utóbbi hónapokban Orbán Viktor személyes megbízása alapján több újsággal, így a 24.hu-val szemben is eljárt sajtóügyekben, korábban pedig a miniszterelnök lányát, Orbán Ráhelt képviselte.

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

Bajkai VII. kerületi vagyonnyilatkozata alapján a kiemelkedően jól kereső ügyvédek közé tartozik. A bevallása szerint tavaly a 350 ezres önkormányzati honoráriuma mellé havonta bruttó 1 millió 964 ezer forint „bérjellegű jövedelem és osztalékelőleg” jött neki össze. Az országgyűlésben az ügyvédi munka szüneteltetése miatt az összes „bérjellegű” juttatásnak búcsút mondhat.

Persze, akkor sem kell majd kizárólag az alig pár százezres parlamenti képviselői fizetésre hagyatkoznia. Az SBGK Ügyvédi Iroda elnökségi tagjaként ugyanis tavaly 150 milliós osztalékot is elkönyvelhetett magának.

A tulajdonosi jogviszonyból eredő bevételeket az országgyűlésben is megtarthatná.

Az ügyvédi iroda bőkezű fizetőkészségéhez hozzájárulhatott, hogy 2015 óta sorban nyeri a kormányzat gigatendereit. Az SBGK eddig négy konzorciummal összesen 13,5 milliárd forintos megbízást kapott a Miniszterelnökségtől.

2015 októberében írtak ki egy közbeszerzést az uniós támogatások felhasználásához kapcsolódó szakértői tanácsadásra. A keretösszege nettó 4,8 milliárd forint volt, amit szintén uniós forrásból fizettek a KFF-2016 Konzorcium tagjainak, az SBGK-nak, az Ész-Ker Kft.-nek, valamint a Nagy és Kiss Ügyvédi Irodának.

Ezzel egy időben az SBGK az Ész-Ker Kft.-vel egy 5 milliárdos tenderen is győzött. Ott a költségvetésből finanszírozott közbeszerzésekkel kapcsolatos jogi tanácsadás volt a feladat. A megbízás 2020-ig tart.

Egy másik, nettó 670 millió forintos szerződésben szintén közbeszerzési jogi tanácsot kell adnia a két cégnek. A negyedik megbízásban pedig vidékfejlesztés és a halgazdálkodás terén várnak 1,8 milliárdért tanácsokat.

A Bajkai iránt megnyilvánuló kormányzati bizalom nem véletlen. Az ügyvéd a rendszerváltás idején jogászhallgatóként a Bibó István Kollégium lakója volt, és az ottani társaság tagjaival együtt belekerült a Fidesz 37 alapítója közé.

Állítólag ő az egyik 10-esnél kisebb sorszámú Fidesz-tagkönyv birtokosa.

Az elmúlt két és fél évtizedben mégsem jutott neki komolyabb politikai szerep, így Bajkai inkább saját egzisztenciáját építette. Egykori falujában, a Pest megyei Gombán megvásárolta a lepusztult állapotú, és a helyi kulturális rendezvények megtartására használt Patay-kastélyt.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

2014-ben azonban szükség volt egy új bizalmi emberre, aki rendbe tudja tenni a Deutsch Tamás ténykedése nyomán rendszeresen belső ellentétekbe, szakadásokba fulladó erzsébetvárosi szervezetet.

Bajkai a nagypolitikához vezető zöld jelzést azonban csak most ősszel kapta meg. 2016-ban már úgy gondolta, érdemes nagyobb összeggel támogatnia a pártot, 3,1 milliós befizetésével ő lett a Fidesz legnagyobb magántámogatója, de csak a közelmúltban vált bizonyossá, hogy az újabb indulásért lobbizó Rónaszékiné Keresztes Mónika és az őt támogató Pesti Imre pártigazgató alulmaradt a budapesti 06-os választókörzet jelöltségéért kirobbant belső harcban. Az alpolgármester néhány hét alatt kampányüzemmódra állította magát. Pillanatok alatt átvette az addig kizárólag Rónaszékinét népszerűsítő Körúti Korzó című lap felett az irányítást.

A körzetben terjesztett ingyenes kiadvány december eleji száma már Bajkai-portréval a címlapján jelent meg, a belső oldalakon pedig a biztonság kedvéért további 13 képet és rengeteg cikket közölt róla.

A gyenge ismertségi mutatók miatt a napokban a kerület rászoruló lakosainak osztott ingyen tojásokra is rátették az arcképét.

A hirtelen politikai NB I-es ligába került alpolgármesterre az ellenzéki pártok is felfigyeltek. Az erzsébetvárosi önkormányzat novemberi ülésén például azt firtatták, hogy miért nem volt neki elég 5 hónap a VII. kerületi parkolás gazdaságossági áttekintésének elkészítésére. Az ülésen Szücs Balázs, a Párbeszéd képviselője emlékeztette Bajkait: június óta várják, hogy letegye a szakvéleményeket és a javaslatait a költségvetést érintő kérdésben. Bajkai azonnal visszavágott:

Valószínűleg Önt nem is érdekli az ügy maga, abban teljesen biztos vagyok, de hogy hírverést csináljon, az érdekli.

Bajkai felvillantotta, hogy milyen terhelés alatt kell dolgoznia egy kerületi alpolgármesternek. Azt állította, hogy 5000 ügyet iktattak a nevére, ezeket is el kell végeznie, ezért nyilvánvaló, hogy csak provokáció lehet, ha valaki egy bizonyos ügyben kér gyors megoldást tőle.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik