Közélet

Otthon a rántott hús, itt a közösség van – utoljára osztottak ételt a Blahán

Valószínűleg az idei karácsonyi ételosztás volt az utolsó a Blahán. Ott jártunk, beszélgettünk. Arcok és történetek a tömegből.

A magyar családok többségénél a halat passzírozzák és nyitják a 20 százalékos tejfölt a töltött káposztához, amikor a Blahán nagykabátban, sálban és sapkában egyensúlyoznak a műanyag tálba mert meleg étellel a sörpadhoz. A krisna tudatú hívők által létrehozott Ételt az életért Alapítvány több mint egy évtizede szervez karácsonykor ételosztást a Blahán. Az első akciók még a Rókus kórház mellett voltak, aztán átkerült a térre, a Corvin áruház szomszédságába. Itt nagyobb a hely a több tonna élelmiszer és az emberek mozgatására.

Az évek alatt annyira tökéletesre fejlesztették az ételosztás gyakorlatát, hogy a többi felekezet is tőlük kér tanácsot, hogyan lehet ennyire zökkenőmentesen lebonyolítani az osztást.

Ma már sorszámot osztanak, hogy ne hajnalban kezdjenek sorba állni a rászorulók. Pontban 8:30-kor kezdik kiosztani a piros karszalagokat, aztán mindenki szétszéled, és 11-re visszajön, mert akkor osztják az ételt, amihez zacskónyi szeretetcsomag is jár. Idén a tartós élelmiszerek mellé – cukor, liszt, rizs, tészta, olaj – banán, alma és aszalt gyümölcs is került bele.

Azért, hogy ne legyen fennakadás, sárga kordonokkal terelgetik az embereket. Nem szép, és rossz érzetet kelt, de így gyorsabban megy a sor – magyarázzák a szervezők.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Idén a 10 fokos decemberi tavaszban 1600 embernek jutott meleg étel december 24-én, de a krisnások 25-én és 26-án is osztanak, akkor, amikor a többi szervezet már nem. Azt mondják, az igazi tömeg ezen a két napon van.

A szervezők szerint  valószínűleg ez az utolsó karácsonyi ételosztás a Blahán,

mert bár az engedélyük megvan, már jelezték nekik, hogy jövőre nem rendezhetik meg a szokásos helyszínen, más helyet kell találniuk. A 24.hu-nak azt mondták, már ötletelnek, egyelőre  azonban nem tudják, hol, de az biztos, hogy jövő karácsonykor is jóllakatják a nélkülözőket.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Több típusa van az ételre váróknak:

  • A csendes. A többség szégyelli, hogy ételért áll sorba. Nem beszélget, némán várja, hogy sorra kerüljön. Nem néz az ételosztók szemébe sem, legfeljebb egy halk köszönömöt mormol el, amikor megkapja az ételt. Másnap újra sorba áll.
  • Az elégedetlen. Nem jó az étel, kevés a gyümölcs a csomagban, hosszú a sor. Morogva elfogadja az ételt és a teát, lelkesen elfogyasztja. Másnap újra sorba áll.
  • A rutinos. Pontosan tudja, mikor kell érkezni. Gyakorlott mozdulatokkal markolja fel az ételt és a csomagot, int az ismerős arcoknak. Másnap újra sorba áll.

December 24-én mi is kint jártunk, hogy beszélgessünk az ételre várókkal, akik lehet, utoljára szobroztak a Blahán. Kevesen beszéltek, még kevesebben engedték, hogy fotózzuk őket. Arcok, sorszámok és történetek a tömegből:

246 és 247-es: Legalább nincs hideg

Nyugdíjas pár. Nem mindig jönnek, csak az utóbbi 2-3 évben lett rendszeres, hogy ételosztásra járnak. Nagyon kevés a nyugdíjuk, ezért állnak sorba.  Ha nincs ételosztás, akkor a nyugdíjas klubba vannak befizetve, ott kedvezményesen kapják az ebédet. Van jó is az idei karácsonyi ételosztásban: nincs hideg, ennek örülni kell. Jönnek mind a három nap, mert muszáj.

44-es: Csak a Jézuska tudja

Van kedved enni? Álljál be szépen a sor végére!

A 8 éves fiú határozottan rendre utasít mindenkit. Itt volt anyukájával jóval fél 9 előtt, hogy jó sorszámot kapjon. Ebéd után mennek haza, fél négykor jön a Jézuska. Írt neki levelet is: Star Warsos fénykardot kért, és tankot. „Igen, igazit. Nem tudom, megkapom-e. Csak a Jézuska tudja. Anya mikor kerülünk már sorra?”

1020-as: Otthon a rántott hús, itt a közösség van

Minden nap kijövök, igen – mondja határozottan Ildikó, aki rutinosan üldögél a tér egyik kőpadján. Nem akar még beállni a sorba, az ezresek még odébb vannak.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Két éven keresztül ő is ételt osztott a Hősök terén, most már fizikálisan nem bírná. Combnyaktörése volt, a fülét is műtötték, a cukra is magas. Nem bírna órákig állni és ételt osztani, kijönni viszont szeret, mert emberek között lehet. Szeret közösségben enni, és mindig megeszi, amit a krisnások adnak. Ha mégsem ízlik neki annyira, legfeljebb nem visz haza belőle. A cukor, a liszt, az olaj mindig jól jön, mert otthon rendszeresen süt-főz. Még mielőtt kijött a Blahára, kora reggel rántott húst sütött. Négy darabot. Nyugdíjasként egyedül tölti a karácsonyt, de legalább a Blahán közösségben ebédelhet.

138-as: Eggyel több adag jut otthon a családnak

Hétkor már itt voltam, hogy jó számot kapjak – mondja szinte büszkén egy férfi a sorban. Családja otthon van, készülődik a karácsonyra, ő kijött enni, és hogy hazavigye a lisztet, olajat.

Van munka meg lakás is a Nyugatinál, de nagy a család, nem elég a pénz.  Gyerekeket nem hozta ki, még kicsik, nem akarja őket ennek kitenni. Két-három éve jár a Blahára karácsonykor, így legalább otthon eggyel több adag jut a családnak.

A mai világban mindent meg kell, fogni, minden lehetőséggel élni kell. Ha ételosztás van, aki jönni kell.

334-es: Hiszek istenben, de ő hisz bennem?

Három éve nem sikerül összeszednem magam. Mindig eljutok valameddig, aztán…

Róbert 33 éves éves, elvált, az utcán él.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

„Most az van, hogy egy kőművesnél dolgoztam, de el kellett jönnöm. Az albérletből is. Hogy látok-e reményt? Igen, magamat. Most egy pizzériában kaptam állást, heti két órában, havi 6500 forinttal jelentettek be. Valamit csinálnom kell, mert különben megőrülök. Gyakran járok ételosztásra. Éhes vagyok, enni kell.”

A csomagot, amit kap, eladja ezer forintért, mert a liszttel és cukorral meg a tésztával nem tud mit kezdeni.

Krisztusi korban van, azt hitte, 33 éves korára már meglesz a megváltás.

Hiszek istenben, úgy-ahogy, de ő hisz bennem?

Három gyereke van, a legidősebb 10 éves. „Voltam náluk, vettem nekik ajándékot, pedig nincs mit ennem. Örültek nagyon. Apuci a mindenük, pedig alig látnak. Azt nem tudják, hogy az utcán élek, de azt tudják, hogy bajban vagyok.”

36-os: Öt gyerek, öt zacskó

Fiatal nő, két hónapos babával a mellkasán. Korán jött, korán megy, viszi haza a csomagokat. Mind az öt gyerekre jut egy. A haza a gyerekotthont jelenti.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik