Közélet

Magát fényezi és migránsozik majd a Fidesz a kampányban

Gulyás Gergely Keszthelyen vázolta, mi lesz a kormány programja a választásokra. Jó, programszerűsége.

A 2010 óta eltelt időszakban az ország által elért eredményekről, valamint a migrációval összefüggésben a biztonságról fog szólni a Fidesz kampánya a 2018-as választások idején – közölte pénteken, keszthelyi sajtótájékoztatóján a párt frakcióvezetője.

Gulyás Gergely elmondta, a választások lehetséges időpontját az alaptörvény szabályozza, a pontos időpontot pedig a köztársasági elnök határozza meg. Ezek ismeretében április-májusban lehet a következő országgyűlési választás, vagyis nincs már négy hónap sem hátra.

Momentum: Ne indulhasson az a párt, amelyiknek nincs programja
Szerintük amelyik politikai erő erre nem hajlandó, az nem tiszteli a választókat.

A Fidesz két fontos kérdésről akar majd beszélni a kampányban. Az egyik, hogy milyen eredményeket ért el Magyarország 2010 óta, a másik pedig a migrációs nyomás okozta biztonság kérdése.

(MTI; Kiemelt kép: MTI Fotó/Szigetváry Zsolt)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik